C-761/24 számú ügy (2026. április 23.) – szerződésátruházással érintett fogyasztói szerződés tisztességtelen általános szerződési feltételek alkalmazása miatti érvénytelensége jogkövetkezményeinek fogyasztó általi érvényesítése

Amennyiben a fogyasztó által az eladóval vagy szolgáltatóval kötött szerződést az alkalmazandó nemzeti jogszabályoknak megfelelően átruházták valamely, eladónak vagy szolgáltatónak minősülő harmadik személyre, e fogyasztónak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a szerződésbe belépő féllel szemben adott esetben ugyanolyan módon hivatkozhasson az ilyen szerződésben foglalt tisztességtelen feltétel(ek)nek vagy az említett szerződés egészének az érvénytelenségére, ahogyan azt a szerződésből kilépő féllel szemben tehette volna, ha ilyen átruházásra nem került volna sor. – Nem ellentétes az uniós joggal, ha a fogyasztó az általános szerződési feltétel tisztességtelenségéből eredő jogait kizárólag csak azon hitelezővel szemben érvényesítheti, akire az eredeti hitelező a szerződést átruházta, feltéve azonban, hogy ezen átruházás nem teszi sem gyakorlatilag lehetetlenné, sem pedig rendkívül nehézzé e fogyasztó uniós jogból eredő jogainak gyakorlását.

A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (a továbbiakban: „Irányelv”) 2. cikkének c) pontja akként határozza meg az az „eladó vagy szolgáltató” fogalmát, hogy az alatt érteni kell „minden olyan természetes vagy jogi személyt, aki vagy amely az ezen irányelv hatálya alá tartozó szerződések keretében saját szakmája, üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körében cselekszik, függetlenül attól, hogy az köz‑ vagy magánjellegű”. Az Irányelv 6. cikkének (1) bekezdése a tagállamokat annak előírására kötelezi, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket. A 7. cikk (1) bekezdése pedig az alábbiakat írja elő: „A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.”

A Budapest Környéki Törvényszék előtt folyó alapeljárás felperesei, mint fogyasztók, 2008-ban svájci frank alapú kölcsönszerződést kötöttek az AXA Bank jogelődjével. A hitelező felperesek állítólagos fizetési késedelme miatt 2013-ban felmondta a kölcsönszerződést. 2015-ben felperesek keresetet indítottak a kérdéseket előterjesztő bíróság előtt az AXA Bankkal szemben. Keresetük egyrészt arra irányult, hogy a bíróság állapítsa meg a kölcsönszerződés érvénytelenségét azon az alapon, hogy az tisztességtelen feltételeket tartalmaz, amelyekre ennélfogva nem lehet a két fogyasztóval szemben hivatkozni, másrészt pedig arra, hogy orvosolja ezen érvénytelenség következményeit. A keresetindítást követően – 2016-ban - az AXA Bank a felperesekkel létrejött fogyasztói kölcsönszerződésből eredő jogok és kötelezettségét az OTP-re ruházta át, mely bank azután a szerződésből eredő követelését ugyanabban az évben az OTP Faktoringra engedményezte. 2022-ben a kérdéseket előterjesztő bíróság közbenső ítéletével az árfolyamkockázati tájékoztatás tisztességtelensége miatt teljes egészében érvénytelennek nyilvánította a perbeli kölcsönszerződést. A Ezt az ítéletet azonban a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezte és a kérdéseket előterjesztő bíróságot a per újbóli tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A perben felmerült az a jogkérdés, hogy a szerződés átruházása, illetve az abból eredő követelés engedményezése esetén kivel szemben lehet levonni az eladó vagy szolgáltató között létrejött, tisztességtelen feltételeket tartalmazó szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeit. A kérdéseket előterjesztó bíróság ezzel kapcsolatos kétségei egyrészt azon megfontolásból eredtek, hogy az a visszatartó hatás, amelyet az Irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben értelmezett 6. cikkének (1) bekezdése az általános szerződési feltételek tisztességtelen jellegének megállapításához fűz, veszélyeztetve lenne, ha az említett feltételeket az ilyen szerződésbe illesztő eladó vagy szolgáltató megkerülhetné e szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeit azáltal, hogy a szerződést átruházza valamely harmadik személyre, aki ráadásul nem is felelős azért, hogy az érintett szerződés tisztességtelen feltételeket tartalmaz. Másrészt, azon keresetek potenciálisan jelentős száma folytán, amelyeket a szerződésbe belépő féllel szemben indíthatnak, e fél akár fizetésképtelenné is válhat, ami azzal a kockázattal jár, hogy e fogyasztót megfosztják a hatékony bírói jogvédelemtől. Ezen megfontolásokra tekintettel a Budapest Környéki Törvényszék felfüggesztette az előtte folyamatban lévő eljárást és előzetes döntéshozatali kérelemmel fordult az Európai Unió Bíróságához. Kérdéseivel lényegében azt kérte a Bíróságtól, hogy az Irányelvre tekintettel határozza meg, melyik az az eladó vagy szolgáltató, amellyel szemben a két fogyasztó hivatkozhat az alapügy tárgyát képező kölcsönszerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeire, illetve, hogy az Irányelv 2. cikkének c) pontját, 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az a fogyasztó, aki valamely hitelintézettel olyan szerződést kötött, amelyet utóbb átruháztak egy másik hitelintézetre, az Irányelvből eredő jogait kénytelen kizárólag az e szerződésbe belépő féllel szemben érvényesíteni.

Az előterjesztő magyar bíróság kérdéseire adott válaszának megfogalmazásakor a Bíróság abból indult ki, hogy az Irányelvnek az „eladó, vagy szolgáltató” fogalmát meghatározó rendelkezésével ellentétes lenne annak olyan megszorító értelmezése, mely szerint kizárólag az a személy tartozna e fogalom hatálya alá, aki a fogyasztóval eredetileg megkötötte a szerződést, kizárva ezáltal az Irányelv hatálya alól minden más személyt, még akkor is, ha e személy az e szerződésbe belépő félként üzleti tevékenysége vagy foglalkozása körében cselekszik. Az Irányelv 2. cikke c) pontjának ilyen értelmezése ezenkívül összeegyeztethetetlen lenne az ezen Irányelv által követett, a fogyasztók magas szintű védelmének biztosítására irányuló célkitűzéssel. Ebből következően  a valamely fogyasztóval megkötött kölcsönszerződésbe félként belépő hitelintézet az Irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében vett „eladó vagy szolgáltató” fogalma alá tartozik, ugyanakkor ez a rendelkezés önmagában nem teszi lehetővé annak meghatározását, hogy kizárólag a szerződésbe belépő féllel szemben lehet‑e hivatkozni az e szerződésben szereplő tisztességtelen feltétel érvénytelenségének jogkövetkezményeire.

A luxemburgi taláros testület kiemelte, hogy az Irányelv által a fogyasztóknak biztosított védelem szintjét és e védelem hatékonyságát a tagállamok nem csökkenthetik, a tagállami szabályozás nem teheti rendkívül nehézzé, vagy akár gyakorlatilag lehetetlenné a fogyasztók Irányelvből eredő jogainak gyakorlását. A tagállamok kötelesek gondoskodni az Irányelv által a fogyasztó számára biztosított védelem tiszteletben tartásáról azáltal, hogy biztosítják azon jogi és ténybeli helyzet helyreállítását, amelyben a fogyasztó ilyen feltétel hiányában lett volna, többek között oly módon, hogy rendelkeznek az eladó vagy szolgáltató által e tisztességtelen feltétel alapján a fogyasztó hátrányára jogalap nélkül szerzett előnyök visszatérítéséhez való jogról. Mindebből az következik, hogy az Irányelv 6. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy amennyiben a fogyasztó által az eladóval vagy szolgáltatóval kötött szerződést az alkalmazandó nemzeti jogszabályoknak megfelelően átruházták valamely, eladónak vagy szolgáltatónak minősülő harmadik személyre, e fogyasztónak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a szerződésbe belépő féllel szemben adott esetben ugyanolyan módon hivatkozhasson az ilyen szerződésben foglalt tisztességtelen feltételnek vagy az említett szerződés egészének az érvénytelenségére, ahogyan azt a szerződésből kilépő féllel szemben tehette volna, ha ilyen átruházásra nem került volna sor. Az ugyanis, hogy mindazon jogok és kötelezettségek, amelyek a szerződésből kilépő felet ugyanezen szerződés alapján a fogyasztóval szemben megillették, illetve terhelték, ezen átruházásból eredően a szerződésbe belépő félre szállnak át, nem járhat azzal a hatással, hogy módosítja e jogok és kötelezettségek tartalmát, ennélfogva pedig nem befolyásolhatja a fogyasztók védelmét, akiknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy a szerződésbe belépő féllel szemben érvényesíthessék a vitatott szerződési feltétel tisztességtelen jellegéből eredő összes jogkövetkezményt. Ezen megállapítását azzal is alátámasztotta az uniós ítélkező testület, hogy a tisztességtelen feltételek alkalmazásával szembeni, az Irányelv 7. cikkének (1) bekezdése által megkövetelt visszatartó hatás is az általános értelemben vett eladókat vagy szolgáltatókat érinti, nem pedig csak azt az egyéni eladót vagy szolgáltatót, akitől a vitatott tisztességtelen feltétel ered. Ezen túl, a fogyasztókkal kötött szerződésekben lévő általános szerződési feltételek tisztességtelenségéből eredő érvénytelenség objektív (és nem felróhatósági) alapú, magából az adott feltételből ered, ezért ez az érvénytelenség nem kapcsolódik a szóban forgó feltételt tartalmazó szerződést a fogyasztóval megkötött eladóhoz, vagy szolgáltatóhoz.

Azt a kérdést, hogy a tagállami szabályozás és a konkrét ügy körülményei lehetővé teszik-e a fogyasztó számára, hogy az Irányelvből fakadó jogait, így különösen a jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítéséhez való jogát, ugyanolyan feltételekkel és esélyekkel tudja-e érvényesíteni a szerződésbe belépő féllel szemben, mint a szerződést megkötő eredeti féllel szemben, a tagállami bíróságnak kell az eset összes körülménye alapján megvizsgálnia és eldöntenie. Abban az esetben, ha e bíróság arra a következtetésre jutna, hogy belső jogának alkalmazandó rendelkezései nem teszik lehetővé annak a helyzetnek a jogi és ténybeli szempontból történő helyreállítását, amelyben a fogyasztó az érintett tisztességtelen feltétel hiányában lenne, a nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezésének elve megköveteli, hogy a nemzeti bíróságok, a nemzeti jog contra legem értelmezése tilalmának tiszteletben tartása mellett, hatáskörük keretei között tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a belső jog egészére tekintettel és az általa elfogadott értelmezési módszerek alkalmazásával biztosítsák az Irányelv teljes érvényesülését, és annak céljával összhangban álló eredményre jussanak. Amennyiben a nemzeti jogszabályoknak az uniós jog követelményeivel összhangban álló értelmezése nem lehetséges, az e jog rendelkezéseit hatáskörén belül alkalmazni hivatott nemzeti bíróság – mint tagállami szerv – köteles biztosítani e rendelkezések teljes érvényesülését, szükség esetén – saját hatáskörénél fogva – mellőzve a nemzeti jog mindazon rendelkezéseinek alkalmazását, amelyek ellentétesek az uniós jognak az előtte folyamatban lévő jogvitában közvetlen hatállyal bíró rendelkezésével.

Mindezen megfontolásokra tekintettel az Európai Unió Bírósága akként válaszolt a Budapest Környéki Törvényszék által feltett kérdésekre, hogy az Irányelv 2. cikkének c) pontját, 6. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében az a fogyasztó, aki valamely hitelintézettel olyan szerződést kötött, amelyet utóbb átruháztak egy másik hitelintézetre, az ezen irányelvből eredő jogait kénytelen kizárólag az e szerződésbe belépő féllel szemben érvényesíteni, feltéve hogy ezen átruházás nem teszi sem gyakorlatilag lehetetlenné, sem pedig rendkívül nehézzé e fogyasztó ezen irányelvből eredő jogainak gyakorlását.

A Bíróság ítéletét itt elolvashatja

Dr. Fülöp Botond

2026. május 6.