C-611/19. számú ügy (2020. szeptember 3.) - Az adólevonási jog gyakorlásának megtagadását eredményező csalás fennállásának bizonyítása

Ellentétes az uniós joggal az a magyar adóhatósági és bírósági joggyakorlat, mely bizonyos tények fennállása esetén vélelmet állít fel arra, hogy az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogának alátámasztására hivatkozott ügylettel csalásban vesz részt. - Az ezen következtetés levonására alkalmas körülmények fennállásának bizonyítása minden esetben az adóhatóság feladata és ennek során nincs helye vélelmek felállításának.

A közös hozzáadottérték-rendszerről szóló 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: „Irányelv) 168. cikke rögzíti az adósemlegesség elvét, melynek értelmében az adóalanyok az általuk fizetendő adóból jogosultak levonni az adóköteles tevékenységük folytatása szerinti tagállamban folytatott adóköteles tevékenységükhöz más adóalany által teljesített, vagy teljesítendő termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás után az ebben a tagállamban fizetendő vagy megfizetett hozzáadottérték-adót (a továbbiakban: „héa”); Az Irányelv 178. cikke értelmében az adólevonási jog gyakorlásának feltétele az Irányelv rendelkezéseinek megfelelően kiállított számla.

Az alapeljárás felperese – egy magyar nyomdaipari vállalkozás – egy megrendelés teljesítéséhez olyan alvállalkozót vett igénybe, melynek ügyvezetője a megrendelőnek, vagyis a felperesnek is ügyvezetője volt, megegyezett egymással továbbá a könyvelő személye és a két vállalkozás telephelye is. Ez utóbbi alvállalkozó szintén továbbadta három alvállalkozónak a munkák egy részét, akik szintén alvállalkozókat vettek igénybe. A felperes alvállalkozója által kiállított számlák alapján a felperes gyakorolta az adólevonási jogát. Az adóhatóság ugyanakkor vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy a munkát ténylegesen a felperes alvállalkozója végezte el, mivel ez utóbbi által alvállalkozóként igénybe vett vállalkozások nem rendelkeztek az e munkák elvégzéséhez szükséges anyagi és emberi erőforrásokkal. Az adóhatóság ezért megállapította, hogy a felperes alvállalkozója jogosulatlanul fogadott be nyomdaipari szolgáltatásokról szóló számlákat és vonta le a valótlan tartalmú számlákon szereplő héát. Az adóhatóság ezenkívül úgy ítélte meg, hogy a felperesnek – a két cég közötti személyi összefonódások és egyéb összefonódások (például a közös telephely) folytán - szükségszerűen tudnia kellett e tényekről és az alvállalkozója által elkövetett csalásról, továbbá a felperes ügyvezetőjének aktív szerepet kellett játszania a számlázási lánc kialakításában. Mindezen tényekből arra következtetett, hogy a felperes alvállalkozója nem nyújtott valós szolgáltatást a felperes részére, mivel ez utóbbi valójában ügynökként járt el. E körülmények között az adóhatóság a szerződést az adózás rendjéről szóló törvény 1. § ának (7) bekezdése alapján átminősítette adólevonási jogot nem eredményező ügynöki tevékenységgé, és megtagadta a felperes héalevonási jogát, aminek folytán utólagos adómegállapításról szóló határozatot bocsátott ki vele szemben, továbbá adóbírságot szabott ki és késedelmi pótlékot számolt fel.

Az adóhatóság jogerős határozatát felperes keresettel támadta meg a kérdéseket előterjesztő Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt. Ebben vitatta az adóhatóság megállapításait, azt állítva, hogy az nem tett eleget a tények bizonyítására vonatkozó kötelezettségének, és tévesen alkalmazta a jogszabályokat, mivel a héalevonási jog törvényi feltételei teljesültek. A Bíróság ítélkezési gyakorlatára hivatkozva vitatta továbbá, hogy tudta, hogy a szóban forgó ügyletek csalás részét képezték, és azt állította, hogy megtette az ennek megelőzéséhez szükséges óvintézkedéseket.

Az előterjesztő bíróságnak kétségei támadtak a tekintetben, hogy az adóhatóság az adósemlegesség, a tényleges érvényesülés és az arányosság Irányelvben rögzített elveinek, valamint a Bíróság joggyakorlatában kimunkált elveknek és követelményeknek megfelelően járt-e el akkor, amikor a felperes által végzett munkát adólevonási jogot nem eredményező ügynöki tevékenységgé minősítette át, ezért az előtte folyamatban lévő eljárást felfüggesztve négy kérdést terjesztett a luxemburgi bírói testület elé. Ezekkel lényegében arra várt választ, hogy az Irányelvet az adósemlegesség, a tényleges érvényesülés és az arányosság elvével összefüggésben úgy kell e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amellyel az adóhatóság arra alapítva tagadja meg az adóalanytól az előzetesen megfizetett héa levonásához való jogot, hogy az adóalany és a számlakibocsátó magatartása csalásnak minősül, mivel először is a szerződéseik nem voltak szükségesek az érintett gazdasági ügyletek teljesítéséhez, és az általuk adott jogi minősítéstől eltérő minősítést kaphattak, másodszor, e számlakibocsátó gazdasági társaság szükségtelenül és ésszerűtlenül vett igénybe alvállalkozói láncot, akik közül egyes alvállalkozók nem rendelkeztek a szükséges személyi és tárgyi eszközökkel, harmadszor pedig az említett adóalany és a számlakibocsátó, valamint annak egyik alvállalkozója között személyi vagy szervezeti összefonódások álltak fenn, így az adóalanynak szükségszerűen tudnia kellett e tényekről.

Mivel a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által feltett kérdésekre adandó válaszok egyértelműen levezethetők az eddigi joggyakorlatából, ítélet helyett indokolt végzéssel döntött. Ebben mindenek előtt összefoglalta az adólevonási joggal és az adósemlegesség elvével összefüggésben az eddigi joggyakorlatában kialakított alapelveket. Ezek szerint az adóalanyok azon joga, hogy az általuk fizetendő héából levonják az általuk beszerzett áruk és igénybe vett szolgáltatások után fizetendő vagy előzetesen megfizetett héát, a közös héa-rendszer egyik alapelvét képezi, mely főszabály szerint nem korlátozható,  amennyiben a levonási jogával élni kívánó adóalany részéről az e jog gyakorlása feltételéül szabott valamennyi követelmény vagy anyagi és alaki jogi feltétel teljesül. Az adólevonások rendszerének az a célja, hogy a vállalkozót teljes egészében mentesítse valamennyi gazdasági tevékenysége keretében fizetendő vagy megfizetett héa terhe alól. A közös héa-rendszer így valamennyi gazdasági tevékenység adóterhét illetően biztosítja a semlegességet, függetlenül azok céljától és eredményétől, feltéve hogy az említett tevékenységek főszabály szerint maguk is héa-kötelesek. Mivel azonban az adócsalással és az adókikerüléssel, valamint az esetleges visszaélésekkel szembeni küzdelem a héa-irányelv által elismert és előmozdított célkitűzés, a nemzeti hatóságoknak és bíróságoknak meg kell tagadniuk az adólevonási jog által biztosított előnyt, ha objektív körülmények alapján megállapítható, hogy e jogra csalárd módon vagy visszaélésszerűen hivatkoztak. Ez az eset áll fenn egyrészt akkor, ha maga az adóalany követ el csalást, másrészt akkor is, ha az adóalanynak – objektív körülmények által bizonyított módon - tudomása volt, vagy tudomással kellett volna lennie arról, hogy beszerzésével héacsalást megvalósító ügyletben vesz részt.

A tagállamok az adócsalással és az adókikerüléssel szembeni eredményes fellépés érdekében megkövetelhetik a gazdasági szereplőktől, hogy minden tőlük ésszerűen elvárható intézkedést tegyenek meg annak érdekében, hogy az általuk teljesítendő ügylet ne vezessen adócsaláshoz.  Az ésszerűen elvárható intézkedések mindig az adott konkrét ügy körülményei alapján határozandók meg, s ebbe a körbe adott esetben beletartozhat a gazdasági partnerrel kapcsolatos tájékozódás is, amennyiben szabálytalanságra vagy csalásra utaló körülmények állnak fen. Az adóhatóság ugyanakkor nem kötelezheti az adóalanyt arra, hogy a partnerére vonatkozó összetett és alapos ellenőrzéseket végezzen, amelynek révén ténylegesen átvenné az e hatóságot terhelő ellenőrzési feladatokat. Mivel pedig a levonási jog megtagadása e jog általános elvének alkalmazása alóli kivételt képez, az adóhatóság feladata az, hogy a jogilag megkövetelt módon bizonyítsa azon objektív körülmények fennállását, amelyek alapján az a következtetés vonható le, hogy az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy a levonási jogának alátámasztására hivatkozott ügylettel ilyen csalásban vesz részt.

Ezen korábbi joggyakorlatában már kikristályosodott elveket az alapügy tényállására alkalmazva a Bíróság megállapította, hogy az Irányelvvel ellentétes az a magyar adóhatósági és bírósági joggyakorlat, mely – mindenek előtt a Kúria iránymutatása alapján - bizonyos tények vagy jelentős számú nem megfelelő tények fennállása esetén vélelmet állít fel a csalás megtörténtére, és bizonyos esetekben arra is, hogy az adóalany tudott vagy tudnia kellett a csalásról. Ez a gyakorlat ugyanis ellentétes azzal a követelménnyel, hogy minden esetben az adóhatóság köteles a jogilag megkövetelt módon, az objektív tényezőkre figyelemmel bizonyítani, hogy az adóalany csalást követett el, illetve, hogy az adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy az érintett ügylettel a számlakibocsátó vagy a szolgáltatói láncban korábban közreműködő gazdasági szereplő által elkövetett adócsalásban vesz részt. Annak vizsgálata, hogy az adóhatóság a konkrét ügyben ezen bizonyítási kötelezettségének eleget tett-e, a nemzeti bíróság feladata.

Mindezen megfontolásokra tekintettel a luxemburgi taláros testület akként válaszolt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság által feltett kérdésekre, hogy az Irányelvet az adósemlegesség, a tényleges érvényesülés és az arányosság elvével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az a nemzeti gyakorlat, amellyel az adóhatóság arra alapítva tagadja meg az adóalanytól az előzetesen megfizetett héa levonásához való jogot, hogy ezen adóalany és a számlakibocsátó magatartása csalásnak minősül, mivel először is a szerződéseik nem voltak szükségesek az érintett gazdasági ügyletek teljesítéséhez, és az általuk adott jogi minősítéstől eltérő minősítést kaphatnak, másodszor, e számlakibocsátó gazdasági szükségesség és észszerűség nélkül vett igénybe alvállalkozói láncot, akik közül egyes alvállalkozók nem rendelkeztek a szükséges személyi és tárgyi eszközökkel, harmadszor pedig az említett adóalany és a számlakibocsátó, valamint annak egyik alvállalkozója között személyi vagy szervezeti összefonódások álltak fenn. E megtagadás megalapozásához – az előzetesen megállapított kritériumokon alapuló feltételezésekre történő alapítástól eltérően – bizonyítani kell, hogy ugyanezen adóalany aktívan részt vett adócsalásban, vagy azt, hogy ezen adóalany tudta vagy tudnia kellett volna, hogy ezen ügyletekkel a számlakibocsátó által elkövetett adócsalásban vesz részt, aminek vizsgálata a kérdést előterjesztő bíróság feladata.

Regisztráljon honlapomra!

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - letöltheti és elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című, valamint a "A követelések határon átnyúló érvényesítésének és behajtásának jogi eszközei az Európai Unióban (kérdések - válaszok). 1. Polgári és kereskedelmi ügyek" című e-book-okat, csakúgy, mint az Európai Unió Bíróságának magyar szemmel is fontos ítéleteiről írt cikkeimet és beszámolóimat, és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.