C-616/11 sz. ügy: bizonyos fizetési módok kezelési pótdíjjal való "büntetése" (2014. április 09.)

A tagállamok általános jelleggel megtilthatják, hogy a kedvezményezettek bizonyos fizetési módok esetén kezelési pótdíjat számítsanak fel.

 

A belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról és a 97/7/EK, a 2002/65/EK, a 2005/60/EK és a 2006/48/EK irányelv módosításáról és a 97/5/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. november 13‑i 2007/64/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (a továbbiakban: "irányelv") határozza meg uniós szinten a pénzforgalmi szolgáltatások feltételeinek átláthatóságára és a tájékoztatási követelményekre vonatkozó szabályokat, valamint a pénzforgalmi szolgáltatásokat igénybe vevők és a pénzforgalmi szolgáltatók jogait és kötelezettségeit a rendszeres vagy üzleti tevékenységként folytatott pénzforgalmi szolgáltatói tevékenységgel összefüggésben. Az irányelv 52. Cikkének (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a pénzforgalmi szolgáltató a kedvezményezettet nem akadályozhatja meg abban, hogy a fizető féltől egy adott fizetési eszköz használatáért díjat számítson fel, vagy számára árengedményt nyújtson. A tagállamok ugyanakkor megtilthatják vagy korlátozhatják a díj felszámításának jogát, figyelembe véve a verseny ösztönzésének kívánalmát és a hatékony fizetési eszközök használatának előmozdítására irányuló lépések szükségességét.

 

Az irányelv tehát egyrészt - az átláthatóság és a verseny tisztasága érdekében - előírja, hogy a pénzforgalmi szolgáltató nem akadályozhatja meg, hogy a kedvezményezett díjat kérjen a fizető féltől valamely fizetési mód alkalmazása esetén, a tagállamok azonban jogosultak ezt a gyakorlatot belső jogszabályaikkal megtiltani vagy korlátozni, ha megítélésük szerint ezt a túlzott díjtételek indokolják, vagy olyan díjszabás indokolja, amely a verseny, valamint a fizetési eszközök használata ösztönzésének szükségességét figyelembe véve egy adott fizetési eszköz használatára negatív hatással van.

 

Ausztria élt az irányelv adta lehetőséggel és általános jelleggel megtiltotta, hogy a kedvezményezett egy adott fizetési eszköz használatáért díjat számítson fel.

 

Az egyik osztrák mobiltelefon-szolgáltató, jelesül a T-Mobile Austria GmbH, általános szerződési feltételeiben előírányozta kezelési díj felszámítását a szolgáltatás díjának internetes átutalással, valamint befizetési utalvánnyal történő megfizetése esetén. Az egyik osztrák fogyasztói egyesület - közérdekű keresetével - arra kérte az illetékes osztrák bíróságot, hogy tiltsa meg a T-Mobile Austria-nak egyrészt azt, hogy a vitatott feltételt az ügyfelekkel megkötött szerződésekbe belefoglalhassa, másrészt pedig azt, hogy arra a már fennálló szerződések keretében hivatkozhasson. A keresetnek mind az első, mind pedig a másod fokú bíróság teljes egészében helyt adott. A T-Mobile Austria a jogerős ítéletet felülvizsgálati indítvánnyal támadta meg, így az ügy az Osztrák Legfelsőbb Bíróság elé került. Ez utóbbi grémium - mint olyan bíróság, amelynek határozatai ellen a nemzeti jog értelmében nincs jogorvoslati lehetőség -  szükségesnek látta az eljárást felfüggeszteni és előzetes döntéshozatali kérelemmel fordulni az Európai Unió Bíróságához. Kérdéseivel - melyek az irányel fent említett 52.Cikke (3) bekezdésének, valamint a 4.Cikke 23. pontjának értelmezésére irányultak - azt kívánta tisztázni:

Ítéletében a luxemburgi Bíróság mindenek előtt megállapította, hogy az irányelv releváns rendelkezésének szövegéből egyértelműen következik, hogy az 52.Cikk (3) bekezdése alkalmazandó egy mobiltelefon-szolgáltató, mint kedvezményezett, és annak ügyfelei, mint fizető felek között létrejött szerződéses jogviszony keretében az utóbbi részéről az előbbi részére eszközölt fizetési műveletekre.

 

Az Osztrák Legfelsőbb Bíróság által feltett második kérdés kapcsán mind a bírák, mind pedig az eljárás résztvevői az uniós jog értelmezése során sajnos gyakran felmerülő problémával, nevezetesen a soknyelvűségből eredő anomáliával találták szembe magukat. Az irányelv szóban forgó rendelkezése ugyanis az egyes nyelvi változatok vonatkozásában eltérést mutatott.  A nyelvi változatok közötti különbség által felvetett kérdés az volt, hogy a "fizetési eszköz" fogalmában szereplő "eljárások" kifejezésre is vontakozik-e az ugyanezen mondatban korábban szereplő "személyre szabott" jelző. Bizonyos nyelvi változatokban ugyanis csak a "személyre szabott eljárások" minősölnek az irányelv hatálya alá tartozó "fizetési eszköznek", míg más nyelvi változatok esetén a fizetési eljárásoknak nem szükséges személyre szabottnak lenniük ahhoz, hogy az irányelv hatálya alá tartozónak minősüljenek. A Bíróság ilyen esetekben, vagyis amikor az egész Unióban egységesen alkalmazandó uniós jog valamely szabályának nyelvi változatai között eltérés mutatkozik, a szóban forgó rendelkezést azon szabályozás általános rendszerére és céljára tekintettel értelmezi, amelynek az a részét képezi. 

 

Ezt követően a luxemburgi testület ítéletében megvizsgálta, hogy a szóban forgó két fizetési mód - nevezetesen a befizetési bizonylat és az internetes átutalás - esetén teljesül-e a "személyhez kötöttség" kritériuma, vagyis az a követelmény, hogy a jogosult a fizetési ügylet vonatkozásában kétséget kizáró módon azonosítani tudja a befizetőt.  A Bíróság úgy találta, hogy mind a befizetési bizonylat, mind pedig a netbanking-szolgáltatás igénybe vétele során teljesül az azonosíthatóság kritériuma. Az első esetben ugyanis a bankszámla-nyitáskor a pénzintézet részére átadott aláírásminta valamint a befizetési bizonylaton lévő aláírás összehasonlítása révén, míg a második esetben a megfelelő, egyéni kódok, jelszavak használata révén a fizető fél személye egyértelműen beazonosítható. Ilyen körülmények között a luxemburgi grémium megállapította, hogy mind a fizető fél által saját kezűleg aláírt befizetési utalvánnyal kezdeményezett átutalási megbízás kibocsátásán alapuló eljárás, mind pedig az internetes átutalási megbízás kibocsátásán alapuló eljárás az irányelv értelmében vett fizetési eszköznek minősül.

 

Az előterjesztő bíróság harmadik kérdésére adandó válasz az irányelv szövegéből egyértelműen levezethető: a tagállamokra ruházott annak megtiltására irányuló hatáskör, hogy a kedvezményezett valamely fizetési eszközök használatáért a fizető féllel szemben díjat számítson fel, a területükön használt fizetési eszközök egy részére vagy egészére nézve alkalmazható. E rendelkezés második mondata ugyanis a tagállamok e hatáskörét nem korlátozza egy adott fizetési eszköz használatára. A Bíróság megjegyzi, hogy ezen a téren a tagállamok annak ellenére széles mérlegelési mozgástérrel rendelkeznek, hogy figyelembe kell venniük a verseny ösztönzésének kívánalmát és a hatékony fizetési eszközök használatának szükségességét.

 

Az Európai Unió Bíróságának ítéletéből tehát az következik, hogy ha egy tagállam saját belső jogában megtiltotta, hogy a szolgáltatók bizonyos fizetési eszközök használatát kezelési díj felszámításával "büntessék", akkor ez a tilalom kiterjed a mobiltelefon-szolgáltatók és ügyfeleik közötti szerződéses jogviszony keretében eszközölt, befizetési bizonylattal, illetve internetes átutalással végrehajtott fizetési műveletekre is.

 

A luxemburgi bíráknak az előterjesztő bíróság által feltett kérdések megválaszolásán túl még egy kérdésben is döntenie kellett: a T-Mobile Austria GmbH ugyanis az ítélet joghatásainak időbeli korlátozását kérte. 

 

Az Európai Unió Bíróságának az előzetes döntéshozatali ügyekben meghozott ítéletei az ezen ítéletek által értelmezett uniós jogi rendelkezések értelmezése tekintetében kötelezőek a tagállami bíróságokra nézve. Minden olyan ügyben, melyben a Bíróság által értelmezett uniós jogi rendelkezés alkalmazása szükségessé válik, a tagállami bíróságoknak a szóban forgó rendelkezést a luxemburgi Bíróság által adott értelmezés figyelembe vételével kell alkalmazniuk abban az esetben is, ha a jogvita alapját képező tények és jogviszonyok a Bíróság ítéletét megelőzően keletkeztek. Csupán kivételesen van arra lehetőség, hogy a Bíróság ítéletének joghatásait időben korlátozza, vagyis kizárja az általa adott értelmezés visszamenőleges alkalmazásának lehetőségét. Erre csakis akkor van mód, ha a Bíróság úgy ítéli meg, hogy valamely uniós jogi rendelkezésnek adott értelmezésből, vagy valamely uniós jogi rendelkezés általa megállapított érvénytelenségéből eredően az érvényes és hatályos szabályozás alapján jóhiszeműen létrejött jogviszonyok magas száma miatt súlyos gazdasági következmények felmerülésének kockázata áll fenn, továbbá úgy tűnik, hogy a magánszemélyeket és a nemzeti hatóságokat az uniós rendelkezések hatályát illető objektív és jelentős bizonytalanság az uniós jognak meg nem felelő magatartásra indítja, és e bizonytalansághoz esetleg maguk a tagállamok vagy a Bizottság magatartása is hozzájárult. Jelen esetben ezen feltételek nem teljesültek, mivel egyrészt az osztrák jog pontosan, egyértelműen, félreérthetetlen módon ültette át az irányelv szóban forgó rendelkezését, másrészt pedig a T-Mobile Austria GmbH csak állította, de semmivel nem bizonyította az ítéletből reá nézve háruló "súlyos gazdasági következményeklet". A Bíróság tehát nem találta szükségesnek ítéletének joghatásait időben korlátozni.

 

A Bíróság ítéletét itt, az arról készített sajtóközleményt pedig itt találja.

 

A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.

 

Dr. Fülöp Botond