C-679/24 számú ügy (2026. március 19.) – a fogyasztónak a vele megkötött fogyasztói szerződés tisztességtelen általános szerződési feltételek alkalmazása miatti érvénytelenségére alapított visszatérítési igényére vonatkozó elévülési idő kezdő időpontjának meghatározása

Az ésszerűen figyelmes és körültekintő, átlagos fogyasztótól nem lehet elvárni, hogy megítélje egy általános szerződési feltétel tisztességtelen jellegét. - A fogyasztónak a vele megkötött fogyasztói szerződés tisztességtelen általános szerződési feltételek alkalmazása miatti érvénytelenségére alapított restitutív igényeire vonatkozó elévülési időt nem lehet a szerződés megkötésének időpontjától számítani, amennyiben a fogyasztónak ezen időpontban nem volt tudomása vagy ésszerűen nem szerezhetett tudomást az érintett szerződési feltétel tisztességtelen jellegéről. – Ezen elévülési idő kezdő időpontját nem lehet továbbá sem a hasonló kikötések semmisségére vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlat, sem pedig a Bíróságnak az Irányelv értelmezése tárgyában meghozott ítéletei alapján meghatározni. – Az elévülési idő nem kezdődhet el mindaddig, amíg a szóban forgó általános szerződési feltétel tisztességtelenségét jogerős és a fogyasztó számára joghatályosan közölt bírósági ítélet nem állapította meg, kivéve, ha a fogyasztóval szerződött fél bizonyítja, hogy a fogyasztó tudott, vagy ésszerűen tudhatott a szóban forgó kikötés tisztességtelen jellegéről.

A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv (a továbbiakban: „Irányelv”) 1. cikkének (1) bekezdése akként határozza meg az Irányelv célját, hogy az közelítse a tagállamoknak az eladó vagy szolgáltató és fogyasztó között kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekre vonatkozótörvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit. Az Irányelv 7. cikkének (1) bekezdése pedig az alábbiakat írja elő: „A tagállamok a fogyasztók és a szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.”

A Fővárosi Törvényszék előtt folyamatban lévő alapeljárás felperese, mint fogyasztó, 2008-ban svájci frank alapú jelzálogkölcsön-szerződést kötött az UniCredit Bankkal. A szerződés értelmében az árfolyamkockázatot kizárólag a fogyasztónak minősülő adós viseli. A törlesztőrészletek megfizetésének késedelmessége miatt a bank 2012-ben felmondta a szerződést és végrehajtási eljárást indított az adós ellen, mely még most is folyamatban van. 2017-ben a bank a Momentum Creditre engedményezte a felperessel szemben a szerződés alapján fennálló követelését. 2023-ban felperes pert indított a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt, keresetét az árfolyamkockázattal kapcsolatos tisztességes tájékoztatás hiányára alapította. A bank és a követeléskezelő a perben elévülési kifogást terjesztett elő. Az elsőfokú bíróság az alperesek elévülési kifogásának helyt adva elutasította a keresetet. Ezen ítélettel szemben felperes fellebbezést nyújtott be a kérdéseket előterjesztő Fővárosi Törvényszékhez. Az elévüléssel kapcsolatban azon jogi álláspontjának adott hangot, hogy ha a fogyasztó nincs tudatában a kölcsönszerződésben alkalmazott valamely feltétel tisztességtelen jellegének, akkor a tisztességtelen kikötés alapján jogalap nélkül kifizetett összegek visszafizetésére vonatkozóan semmilyen elévülési idő nem írható elő. A Fővárosi Törvényszékben kétség merült fel azon keresetre alkalmazandó elévülés számítási módjának vonatkozásában, amelyben a fogyasztó a kölcsönszerződés érvénytelenségéből adódó jogkövetkezmények levonását kéri a bíróságtól, ezért úgy döntött, hogy felfüggeszti az előtte folyamatban lévő eljárást és előzetes döntéshozatali kérelemmel fordul az Európai Unió Bíróságához. A Fővárosi Törvényszék által feltett négy kérdés a fogyasztónak a fogyasztói kölcsönszerződés elsődleges tárgyára vonatkozó kikötés(ek) (árfolyamkockázati tájékoztató) tisztességtelen jellegére alapított igénye elévülésének kezdő időpontjának meghatározására irányult. Más szóval az előzetes döntéshozatali kérelem azt a kérdést vetette fel, hogy mely időponttól kell számítani az elévülést olyan igény esetén, melyet egy fogyasztó a vele megkötött fogyasztói kölcsönszerződés elsődleges tárgyára vonatkozó kikötés(ek) tisztességtelen jellege miatti érvénytelenségének jogkövetkezményére alapít.

A Fővárosi Törvényszék kérdéseire adott válaszainak megfogalmazásakor a Bíróság abből indult ki, hogy az adott területre vonatkozó uniós szabályozás hiányában a jogalanyok számára biztosított jogok védelmének garantálására irányuló bírósági felülvizsgálatra vonatkozó eljárási szabályok meghozatala az eljárási autonómia elve alapján az egyes tagállamok belső jogrendjébe tartozik, azzal a feltétellel azonban, hogy e szabályok nem lehetnek kedvezőtlenebbek a hasonló jellegű belső jogi helyzetekre vonatkozókhoz képest (az egyenértékűség elve), és nem tehetik gyakorlatilag lehetetlenné vagy rendkívül nehézzé az uniós jog által biztosított jogok gyakorlását (a tényleges érvényesülés elve). A tagállamok azon kötelezettsége továbbá, hogy biztosítsák a jogalanyok uniós jogból eredő jogainak tényleges érvényesülését, magában foglalja többek között az Irányelvből eredő jogok tekintetében az Európai Unió Alapjogi Chartája 47. cikkében is rögzített hatékony bírói jogvédelem követelményét, amely többek között az ilyen jogokra alapított keresetekre vonatkozó eljárási szabályok megállapítását illetően is érvényes.

Ezen elvi alapvetések rögzítését követően a luxemburgi taláros testület emlékeztetett korábbi határozataira, melyekben kimondta, hogy az Irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével és 7. cikkének(1) bekezdésével nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely amellett, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződésben szereplő tisztességtelen kikötés semmisségének megállapítására irányuló kereset elévülhetetlenségét írja elő, az ilyen fogyasztónak e megállapításhoz kapcsolódó restitutív joghatások érvényesítésére irányuló kérelmét elévülési időtől teszi függővé, feltéve azonban, hogy – többek között – az egyenértékűség és a tényleges érvényesülés elvét tiszteletben tartják. A fogyasztónak a szerződés tisztességtelenségéből eredő érvénytelenségéhez kapcsolódó restitutív igényére vonatkozó elévülési időnek a szerződés megkötésének időpontjától való számítása azonban alkalmas arra, hogy túlzottan megnehezítse a fogyasztó Irányelvben biztosított jogainak gyakorlását, amennyiben az elévülési idő kezdő időpontjának meghatározása és folyása független attól a körülménytől, hogy a fogyasztónak tudomása volt‑e, vagy észszerűen tudomást szerezhetett‑e a szerződésben foglalt feltétel(ek) tisztességtelen jellegéről. Ennél fogva az elévülést ekként szabályozó rendelkezések nincsenek összhangban a tényleges érvényesülés elvével. A tisztességtelen kikötést tartalmazó szerződés megkötésének időpontja tehát nem képezheti az elévülési idő kezdő időpontját. Ennek az az oka, hogy a fogyasztó az eladóhoz vagy szolgáltatóhoz képest hátrányos helyzetben van mind tárgyalási lehetőségei, mind pedig tájékozottsági szintje tekintetében, amely helyzet következtében a fogyasztó anélkül fogadja el az eladó vagy szolgáltató által előzetesen meghatározott kikötéseket, hogy befolyásolni tudná azok tartalmát. Emellett az is lehetséges, hogy a fogyasztó nincs tudatában a jelzálogkölcsön‑szerződésben szereplő kikötés tisztességtelen jellegének, vagy nem észleli az Irányelvből eredő jogainak terjedelmét.

Ezen megfontolásokra tekintettel a Bíróság akként válaszolta meg a Fővárosi Törvényszék első kérdését, hogy hogy az Irányelv 1. cikkének (1) bekezdését és 7. cikkének (1) bekezdését a tényleges érvényesülés elvével összefüggésben úgy kell értelmezni, hogy azokkal ellentétes a nemzeti jog olyan bírósági értelmezése, amely szerint valamely kölcsönszerződésnek – amely nem teljesíthető a tisztességtelen kikötés elhagyásával, mivel az a szerződés elsődleges tárgyára vonatkozik – a semmissége esetén a fogyasztó e semmisség megállapításának jogkövetkezményeit bíróság előtt csak az e szerződés megkötésének időpontjától számított ötéves elévülési időn belül érvényesítheti, amennyiben a fogyasztónak ezen időpontban nem volt tudomása vagy nem szerezhetett tudomást az érintett szerződési feltétel tisztességtelen jellegéről, és így nem tudta hatékonyan érvényesíteni az Irányelv által számára biztosított jogokat.

A Fővárosi Bíróság második és harmadik kérdésének megválaszolása során a luxemburgi bírói grémium azon alapvetésből indult ki, hogy az Irányelv által a fogyasztók számára biztosított jogok hatékony védelme érdekében az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó között létrejött szerződésben szereplő valamely feltétel tisztességtelen jellegének megállapítása iránt a fogyasztó által benyújtott kérelem semmilyen elévülési időtől nem tehető függővé. Ha a fogyasztó által egy tisztességtelen szerződési feltétel alapján benyújtott visszatérítés iránti kereset elévülésének kezdő időpontjaként azt az időpontot határoznák meg, amikor a nemzeti legfelsőbb bíróság olyan ítéleteket hozott, amelyek tisztességtelennek nyilvánítanak a vitatott szerződésben szereplő feltételnek megfelelő szabványfeltételeket, számos esetben lehetővé tenné az eladó vagy szolgáltató számára, hogy megtartsa a tisztességtelen kikötés alapján az említett fogyasztó kárára jogalap nélkül megszerzett összegeket, ami összeegyeztethetetlen lenne azon követelménnyel, amely szerint e kezdő időpontot nem lehet attól a kérdéstől függetlenül meghatározni, hogy ugyanezen fogyasztó tudott‑e vagy ésszerűen tudomást szerezhetett‑e ez utóbbi kikötésnek a visszatérítéshez való jogot megalapozó tisztességtelen jellegéről, anélkül hogy az eladót vagy szolgáltatót gondossági és tájékoztatási kötelezettség terhelné a fogyasztóval szemben, még tovább súlyosítva ezáltal a fogyasztó azon hátrányos helyzetét, amelyet az Irányelv orvosolni kíván. Ezen kívül az eladót vagy szolgáltatót terhelő tájékoztatási kötelezettség hiányában nem vélelmezhető, hogy a fogyasztó ésszerűen tudomást szerezhetett arról, hogy a szerződésében foglalt valamely feltétel ugyanolyan körben érvényesül, mint egy olyan kikötés, amelynek tisztességtelen jellegét a nemzeti legfelsőbb bíróság megállapította. Kétségtelen, hogy az ilyen ítélkezési gyakorlat – amennyiben megfelelő nyilvánosságot kap –lehetővé teheti az átlagos fogyasztó számára, hogy tudomást szerezzen az eladóval vagy szolgáltatóval kötött szerződésébe foglalt szabványkikötés tisztességtelen jellegéről, mindazonáltal nem várható el e fogyasztótól, hogy olyan lépéseket tegyen, amelyek már a jogi kutatás körébe tartoznak. A fogyasztóktól nem várható el, hogy általános szerződési feltételek jogi vonatkozásairól, illetve az ezen feltételekre vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlatról tájékozódjanak. Ezért az Irányelvvel ellentétes lenne, ha a tisztességtelen szerződési feltétel teljesítése során jogalap nélkül kifizetett összegek visszatérítése iránti fogyasztói igény elévülési idejét a hasonló kikötések semmisségére vonatkozó nemzeti ítélkezési gyakorlat, vagy pedig a Bíróságnak az irányelv értelmezése tárgyában hozott ítéletei alapján határoznák meg. A luxemburgi taláros testület ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy ítéleteiben – a rá ruházott hatáskör terjedelméből következően - soha nem határoz konkrét szerződési feltételek tisztességtelen jellegéről, annak megítélését – a mérlegelési támpontok megadása mellett - minden esetben az előterjesztő nemzeti bíróságra hagyja. Éppen ezért a Bíróság ítéletei nem tekinthetők az átlagos fogyasztó számára valamely konkrét szerződési feltétel tisztességtelen jellegére vonatkozó információforrásnak.

Ezzel szemben az elévülési idő kezdő időpontjának minősülhet a valamely szerződési feltétel tisztességtelen jellegét megállapító, a fogyasztóval joghatályosan közölt bírósági határozat jogerőre emelkedésének időpontja, azzal azonban, hogy a fogyasztóval szerződött fél bizonyíthatja, hogy a fogyasztó már ezen időpontot megelőzően tudott, vagy ésszerűen tudomást szerezhetett a szóban forgó szerződési feltétel tisztességtelen jellegéről.

Az alapügyben nem született olyan jogerős bírósági határozat, amely megállapította az árfolyamkockázatra vonatkozó feltétel tisztességtelen jellegét és semmisségét, ezért a Bíróság határozata értelmében az alapügyben a fogyasztóval szerződött félre hárul annak bizonyításának terhe, hogy a felperes tudomást szerzett vagy ésszerűen tudomást szerezhetett az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötés tisztességtelen jellegéről.

Végül az uniós ítélkező testület azt is leszögezte, hogy az elévülés nyugvását követő folytatódásához ugyanazoknak a biztosítékoknak kell kapcsolódniuk, mint amelyeket ezen elévülési idő kezdő időpontjának meghatározására előírnak.

A fenti megfontolásokra tekintettel a Bíróság akként válaszolt a Fővárosi Törvényszék második és a harmadik kérdésére, hogy az Irányelvvel ellentétes, ha azt az időpontot, amikora Bíróság ezen irányelv értelmezéséről határozott, vagy azt az időpontot, amikor a nemzeti legfelsőbb bíróság a fogyasztókkal kötött szerződésekbe foglalt kikötések tisztességtelenjellegéről határozott, a fogyasztó által indított, az ahhoz hasonló kikötés alapján kifizetett összegek visszatérítésére irányuló kereset elévülése kezdő időpontjának meghatározása vagy az ezen elévülésnek a nyugvását követő folytatódása céljából veszik figyelembe, amely kikötésre tekintettel a Bíróság az Irányelvet értelmezte, illetve amelyre tekintettel  a nemzeti bíróság határozatot hozott.

A Bíróság ítéletét itt elolvashatja

Dr. Fülöp Botond

2026. április 15.