C-13/18. és C-126/18. számú egyesített ügyek: az uniós jog megsértésével visszatartott levonható héa-túlfizetés után fizetendő késedelmi kamat meghatározása (2020. április 23.)

A közös hozzáadottértékadó rendszerről szóló, 2006. november 28 i 2006/112/EK tanácsi irányelv (a továbbiakban: héairányelv) 183. cikke értelmében amennyiben a levonások összege meghaladja az adómegállapítási időszakban fizetendő hozzáadottértékadó (héa) összegét, a tagállamok engedélyezhetik a különbözet következő időszakra történő átvitelét vagy az általuk meghatározott szabályok szerinti visszatérítését. Az egyes tagállamok azonban úgy is rendelkezhetnek, hogy a csekély összegű különbözetet sem átvinni, sem visszatéríteni nem lehet.

A magyar jog, nevezetesen az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: áfatörvény) 2011. szeptember 27-ig a levonható áfakülönbözet visszatérítését attól a feltételtől tette függővé, hogy a levonható áfa alapjául szolgáló ügylet fejében járó, adót is tartalmazó ellenértéket maradéktalanul megtérítették (úgynevezett „megfizetettségi” feltétel). E megtérítés hiányában a túlfizetést a következő adómegállapítási időszakra kellett átvinni. Miután az Európai Unió Bírósága a 2011. július 28 i Bizottság kontra Magyarország ítéletben (C 274/10) lényegében megállapította, hogy az áfatörvény ezen feltételt támasztó rendelkezése ellentétes a héairányelv – előzőekben említett - 183. cikkével, a magyar jogalkotó lehetővé tette a levonható áfakülönbözet visszatérítését, anélkül hogy meg kellene várni a levonható áfa alapjául szolgáló ügylet fejében járó ellenérték megtérítését.

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: az adózás rendjéről szóló törvény) értelmében a visszaigényelt áfa adóhatóság általi késedelmes kiutalása esetén a késedelem minden napjára a késedelmi pótlékkal azonos mértékű, vagyis a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamatot kell fizetni az adózó részére. Ezzel szemben amennyiben az adózónak az Alkotmánybíróságnak, a Kúriának vagy az Európai Unió Bíróságának az adófizetési kötelezettséget előíró jogszabály magasabb szintű jogi normába ütközését megállapító határozata alapján keletkezik áfa-levonási jogon alapuló visszatérítési igénye, az önellenőrzéssel érintett bevallás(ok)ban meghatározott befizetési kötelezettség, illetve igénylési jogosultság esedékessége napjától – vagy ha az későbbi, az adó megfizetésének napjától – az önellenőrzés benyújtásának napjáig a visszatérítendő adó után fizetendő késedelmi kamat csupán a jegybanki alapkamattal egyezik meg.

Az áfatörvény által korábban előírt és az Európai Unió Bírósága által uniós joggal ellentétesnek talált megfizetettségi feltétel folytán visszatérítés alól kizárt – és ezért göngyölítésre kötelezett - áfa tekintetében a Kúria az EBH.2017.K18. számú elvi határozatában akként foglalt állást, hogy az áfabevallás benyújtási határidejének utolsó napját követő nap és a következő bevallás benyújtási határidejének utolsó napja közötti időszak vonatkozásában - analógia útján – a magasabb szintű jogi normába ütközést megállapító bírósági határozat esetén alkalmazandó rendelkezés szerinti, vagyis a jegybanki alapkamatnak megfelelő mértékű kamatot, míg az adóhatóság által fizetendő kamat esedékességének napjától az adóhatóság által ezen kamat tényleges kifizetésének napjáig terjedő időszak vonatkozásában - a kifizetendő kamatösszeg után - a késedelmi pótlékkal azonos mértékű, vagyis a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű kamatot kell fizetni az adózó részére.

Két magyar gazdasági társaság a megfizetettségi feltétel miatt korábban vissza nem térített levonható áfa-különbözet után járó késedelmi kamatok kifizetése iránti kérelmet nyújtott be az adóhatósághoz. Ez utóbbi hatóság mindkét gazdasági társaság kérelme kapcsán a Kúria fent említett elvi határozatában rögzített elveket alkalmazta, vagyis az alkalmazandó kamatmérték szempontjából két időszakot különített el. Az első időszak vonatkozásában – arra való hivatkozással, miszerint ekkor még hatályban volt az uniós joggal ellentétes magyar szabályozás, így ennek megfelelően a magyar adóhatóságok nem követtek el jogsértést, amikor nem engedték ésszerű határidőben kiutalni a számlákban szereplő áfatartalmat – csupán a jegybanki alapkamattal megegyező kamatot állapított meg, s csak az ezt követő második időszak vonatkozásában állapított meg a jegybanki alapkamat kétszeresét kitevő késedelmi kamatot az első időszak szerint számolt késedelmi kamat késedelmes kifizetése után.

A gazdasági társaságok a magyar adóhatóság határozataival szemben keresetet indítottak a Szegedi és a Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt. E bíróságoknak kétségei támadtak mindenek előtt az uniós jogot sértő nemzeti jogi rendelkezés folytán vissza nem térített levonható áfa-különbözet után fizetendő adó mértékének meghatározásával kapcsolatos, a Kúria elvi határozatában rögzített szabályoknak az uniós joggal való összhangját illetően, ezért az előttük folyamatban lévő eljárásokat felfüggesztve előzetes döntéshozatali kérelemmel fordultak az Európai Unió Bíróságához. Konkrétan arra irányuló kérdéseket tettek fel a luxemburgi bíróságnak, hogy összeegyeztethető e az uniós joggal, ezen belül a héairányelv rendelkezéseivel (különös tekintettel annak 183. cikkére), az egyenértékűség, valamint a tényleges érvényesülés, továbbá az arányosság szabályaival az olyan tagállami gyakorlat, amely az alkalmazható késedelmi kamatszabályok vizsgálata során az alapján tesz különbséget, hogy az akkor hatályos, egyébként uniós jogba ütköző nemzeti szabályokat betartva, vagy a hatályos nemzeti szabályokat megszegve nem utalja vissza az adót a nemzeti adóhatóság, és azáltal a Bíróság által uniós joggal ellentétesnek minősített nemzeti jogi feltétel miatt ésszerű határidőben vissza nem igényelhetett héa után járó kamat mértéke vonatkozásában két, egymástól elhatárolható időszakot határoz meg. Az előterjesztő magyar bíróságok e mellett aggályosnak találták az adóalanyok külön kérelem benyújtására kötelezését előíró, valamint a kamatkövetelés elévülésére vonatkozó nemzeti jogi szabályokat is.

Ítéletében a Bíróság mindenek előtt emlékeztetett azon ítélkezési gyakorlatára, melynek értelmében az uniós joggal ellentétesen beszedett adót a tagállamoknak kamatokkal kell az adóalanyok részére visszafizetniük. Bár uniós szabályozás hiányában az egyes tagállamok belső jogrendjének feladata meghatározni e kamatok fizetésének feltételeit, különösen e kamatok mértékét és számításának módját, e feltételeknek ugyanakkor tiszteletben kell tartaniuk a tényleges érvényesülés és az egyenértékűség elvét, vagyis azok nem lehetnek a belső jog rendelkezésein alapuló hasonló kérelmek feltételeinél kedvezőtlenebbek, és a gyakorlatban nem tehetik lehetetlenné az uniós jogrend által biztosított jogok gyakorlását. Az említett feltételeknek ezenkívül tiszteletben kell tartaniuk az adósemlegesség elvét is.

Ami a konkrét ügyben felmerült magyar jogi szabályozást illeti, ennek vizsgálata alapján a luxemburgi taláros testület úgy foglalt állást hogy a tényleges érvényesülés, valamint az adósemlegesség elvének való megfelelés érdekében az uniós jog megsértésével visszatartott levonható héa-túlfizetés visszatérítése iránti kérelem esetén esetlegesen fizetendő kamatok számítására vonatkozó nemzeti szabályok nem foszthatják meg az adóalanyt az érintett összegek rendelkezésre nem állása által okozott gazdasági veszteségek megfelelő megtérítésétől. Ez a követelmény pedig kizárólag abban az esetben teljesül, ha ezen kamatokat egyrészt legalább olyan kamatmérték alapulvételével kell kiszámítani, mint amelyet a hitelintézetnek nem minősülő adóalanyoknak a visszatartott héa-túlfizetés összegével azonos összegű hitel felvétele esetén kell fizetniük, másrészt pedig mely alkalmas arra, hogy ellensúlyozza az adóalany számára a kamatszámítás kezdő időpontja és a kamatok tényleges kifizetése között eltelt időben az idő múlása által okozott monetáris értékvesztést. Ebből következően a Bíróság megállapította, hogy ellentétes az uniós joggal az a magyar jogalkalmazási gyakorlat, amely az uniós jog megsértésével az ésszerű határidőt meghaladóan visszatartott levonható héa-túlfizetések után járó kamatok kiszámítására a nemzeti jegybanki alapkamatnak megfelelő kamatmértéket alkalmazza, amennyiben egyrészt e kamatmérték alacsonyabb, mint amelyet a hitelintézetnek nem minősülő adóalanyoknak az említettel azonos összegű hitel felvétele esetén kell fizetniük, másrészt pedig annyiban, amennyiben az érintett héa-túlfizetések után járó kamatokat egy adott bevallási időszakra terjedően kell megfizetni, olyan kamat felszámítása nélkül, amely arra szolgál, hogy ellensúlyozza az adóalany számára az e bevallási időszakot követően az e kamatok tényleges kifizetéséig az idő múlása által okozott, az érintett összeg értékét befolyásoló monetáris értékvesztést.

Az uniós joggal ellentétesnek minősített nemzeti jogi rendelkezések alapján visszatartott levonható héa-túlfizetés után járó kamatok kifizetése iránti kérelem előerjesztéséhez való jog elévülése kapcsán a Bíróság úgy foglalt állást, hogy a magyar jog által előírt öt éves elévülési idő nem tekinthető ellentétesnek sem a tényleges érvényesülés, sem pedig az egyenértékűség elvével.  A héa-túlfizetés összegének visszatérítése iránti kérelem bármely időbeli korlátozás nélküli benyújtásának lehetősége ugyanis ellentétes lenne a jogbiztonság elvével, amely megköveteli, hogy az adóalany adójogi helyzete az adóhatósággal szembeni jogai és kötelezettségei tekintetében ne legyen meghatározhatatlan ideig vitatható. Szintén nem találták uniós jogot sértőnek a luxemburgi bírák a magyar jog azon rendelkezéseit, melyek egyrészt kifejezett kérelem benyújtásától teszi függővé az amiatt fennálló késedelmi kamat megfizetését, hogy az adóhatóság az előírt határidőn belül nem teljesítette az uniós jog megsértésével visszatartott héatúlfizetés visszatérítése címén fennálló követelés kifizetését, miközben más esetben az ilyen kamat kifizetésére hivatalból kerül sor, és amely, másodszor, e kamatot az ilyen kérelem tekintetében az adóhatóság számára nyitva álló 30 vagy 45 napos ügyintézési határidő lejártától, nem pedig az ezen túlfizetés keletkezésének időpontjától kezdődően alkalmazza. A kérelem benyújtásának kötelezővé tétele ugyanis önmagában nem alkalmas arra, hogy a gyakorlatban lehetetlenné tegye az uniós jog megsértésével visszatartott héa-túlfizetés visszatérítéséhez való jog gyakorlását. A kérelem benyújtásának előírása célszerű intézkedésnek tekinthető, mivel az adóalany annak benyújtásával tájékoztatja az adóhatóságot a követeléséről, és ez a kérelem teszi lehetővé az adóhatóság számára, hogy megbizonyosodjon az érintett követelés összegéről és jogalapjáról.

A teljes ítéletet ide kattintva olvashatja el.

Dr. Fülöp Botond

2020. június 15.

Regisztráljon honlapomra!

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - letöltheti és elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből" című, valamint a "A követelések határon átnyúló érvényesítésének és behajtásának jogi eszközei az Európai Unióban (kérdések - válaszok). 1. Polgári és kereskedelmi ügyek" című e-book-okat, csakúgy, mint az Európai Unió Bíróságának magyar szemmel is fontos ítéleteiről írt cikkeimet és beszámolóimat, és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!