C-357/16. számú ügy – az adósságbeszedéssel foglalkozó társaságok tevékenységének a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv hatálya alá tartozása (2017. július 20.)

Az adósságbeszedő társaságok tevékenysége az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló 2005/29/EK irányelv hatálya alá tartozik. Az ilyen társaság által a követelésének beszedése érdekében alkalmazott gyakorlatok az ezen irányelv 2. cikkének c) pontja szerinti „termék” fogalmába tartoznak. E tekintetben nem bír jelentőséggel az a körülmény sem, hogy a tartozás fennállását bírósági határozat is megerősítette, és e határozatot végrehajtás céljából bírósági végrehajtónak adták át.

Az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól szóló 2005/29/EK irányelv (a továbbiakban: „Irányelv”) egységes, közösségi szintű általános tilalmat vezetett be a fogyasztók gazdasági magatartását torzító tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok tekintetében. A fogyasztói bizalom növelése érdekében ezen általános tilalomnak egyenlő mértékben kell vonatkoznia azon tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra, amelyek a kereskedő és a fogyasztó közötti bármilyen szerződéses kapcsolaton kívül, és azokra, amelyek a szerződés megkötését követően és annak teljesítése alatt merülnek fel. Az általános tilalom megállapítása a legszélesebb körben elterjedt kétféle kereskedelmi gyakorlatra – nevezetesen a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokra és az agresszív kereskedelmi gyakorlatokra – vonatkozó szabályok útján történik.

Az Irányelv értelmében „terméknek” minősül az áru vagy szolgáltatás, ideértve az ingatlantulajdont, valamint a jogokat és kötelezettségeket is. Az üzleti vállalkozásoknak a fogyasztókkal szemben folytatott kereskedelmi gyakorlatának tekintendő a kereskedő által kifejtett tevékenység, mulasztás, magatartási forma vagy megjelenítési mód, illetve kereskedelmi kommunikáció – beleértve a reklámot és a marketinget is –, amely közvetlen kapcsolatban áll valamely terméknek a fogyasztó részére történő népszerűsítésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával.

Az előterjesztő litván bíróság előtt folyó alapeljárás felperese - egy adósságbeszedéssel foglalkozó magántársaság - bankokkal kötött engedményezési szerződéseket, amelyek értelmében megszerezte az engedményező bankok és a fogyasztók között létrejött fogyasztási hitelszerződések alapján fennálló követelésekre vonatkozó jogot. A felperes ezen engedményezési szerződések alapján az adósokkal szemben követelésbeszedés iránti kereseteket indított, bizonyos esetekben a bírósági végrehajtó által a jogerős bírósági határozat alapján folytatott végrehajtással párhuzamosan. Miután négy fogyasztó panasszal élt felperes ellen, a fogyasztóvédelmi hatóság megállapította, hogy a felperes által folytatott kereskedelmi gyakorlatok ellentétesek a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvénnyel és 3475,44 EUR bírságot szabott ki rá. Felperes a hatóság határozatának megsemmisítése iránti keresettel fordult az illetékes bírósághoz, amely a keresetet megalapozatlannak találta és elutasította. Többek között megállapította, hogy az adósok és a felperes közötti viszony kereskedő és fogyasztó közötti viszony volt, és úgy ítélte meg, hogy e társaság kereskedő volt, aki a fogyasztóknak terméket vagy szolgáltatást – vagyis tartozáskezelést – nyújt. Felperes e határozatot megfellebbezte a közigazgatási legfelsőbb bíróság előtt, amely úgy vélte, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita megoldása az Irányelv értelmezésétől függ.

Ezen előzményeket követően a litván közigazgatási legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy az eljárás egyidejű felfüggesztésével előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményez. Ennek keretében négy kérdést tett fel az Európai Unió Bíróságának, melyekkel lényegében véve arra kereste a választ, hogy az adósságbeszedéssel foglalkozó magántársaság és a valamely fogyasztási hitel olyan nem teljesítő adósa közötti jogviszony, akinek tartozását engedményezték, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv hatálya alá tartozik-e, és amennyiben igen, az ezen irányelv 2. cikkének c) pontja szerinti „termék” fogalmába tartoznak-e az ilyen társaság által a követelésének beszedése érdekében alkalmazott gyakorlatok. Ezen túl, az előterjesztő nemzeti bíróság azt is tudni szerette volna, hogy ugyanezt a választ kell-e adni akkor is, ha a tartozás fennállását bírósági határozat is megerősítette, és e határozatot végrehajtás céljából bírósági végrehajtónak adták át.

A kérdések vizsgálatakor a Bíróság mindenek előtt az Irányelv szövegéből indult ki, megállapítva, hogy az Irányelv különösen tág megfogalmazást használ, amikor a „kereskedelmi gyakorlatok” fogalmát úgy határozza meg, mint a „kereskedő által kifejtett tevékenység, mulasztás, magatartási forma vagy megjelenítési mód, illetve kereskedelmi kommunikáció – beleértve a reklámot és a marketinget is –, amely közvetlen kapcsolatban áll valamely terméknek a fogyasztó részére történő népszerűsítésével, értékesítésével vagy szolgáltatásával”. Ezen túl, az Irányelv azon tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozik, amelyeket valamely vállalkozás bármilyen szerződéses kapcsolaton kívül, vagy a szerződés megkötését követően, illetve annak teljesítése alatt alkalmaz. Ennélfogva a „közvetlen kapcsolatban áll valamely terméknek [az] értékesítésével” kifejezés nem csak a szerződés megkötésével, hanem annak végrehajtásával összefüggésben foganatosított összes intézkedést is magában foglalja, többek között a termék árának kifizettetése érdekében tett intézkedéseket is. Ebből következően az olyan adósságbeszedésre irányuló tevékenységek, mint amilyenek az alapügyben szerepelnek, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv 2. cikkének c) pontja értelmében vett „terméknek” minősülnek.

A Bíróság kiemelte, hogy az a tény, hogy a felperes a fogyasztókkal szemben csupán engedményesként jár el, anélkül, hogy a fogyasztóknak közvetlenül fogyasztási hitellel kapcsolatos szolgáltatást nyújtana, nem kérdőjelezi meg az általa végzett tevékenységnek, vagyis az engedményezett tartozások beszedésének az Irányelv hatálya alá vonását, mivel az általa hozott intézkedések alkalmasak arra, hogy befolyásolják a fogyasztónak a termék ellenértékének kifizetésével kapcsolatos döntését. A fogyasztó részéről fizetendő adósság beszedésének feltételei ugyanis adott esetben olyan jelentőséggel bírhatnak, hogy azok alkalmasak arra, hogy meghatározó módon befolyásolják a fogyasztó hitelfelvételre vonatkozó döntését. Másfelől, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv hitel-visszafizetéssel kapcsolatos ügyletekre vonatkozó alkalmazásának a követelés engedményezése esetén történő kizárása kétségessé teheti az ezen irányelv által a fogyasztóknak biztosított védelem hatékony érvényesülését, mivel a kereskedők ezáltal hajlamosak lehetnek arra, hogy különválasszák az adósságbeszedést annak érdekében, hogy ne kerüljenek az említett irányelv védelmet biztosító rendelkezéseinek hatálya alá.

A Bíróság végül egyértelművé tette, hogy az a körülmény sem jár semmilyen következménnyel a fenti megállapítások vonatkozásában, ha adott esetben bírósági határozat is megerősítette a tartozás követelhetőségét. Ugyanis, azon kívül, hogy az ilyen intézkedéseknek a hivatalos, végrehajtó által lefolytatott végrehajtási eljárással párhuzamos foganatosítása alkalmas az adós megtévesztésére a vele szemben alkalmazott eljárás jellegét illetően, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelv által biztosított fogyasztóvédelem hatékony érvényesülése megköveteli, hogy a kereskedő, aki úgy döntött, hogy a tartozások beszedése érdekében önállóan jár el, ezen irányelv rendelkezéseinek hatálya alá tartozzon azon intézkedések tekintetében, amelyeket a végrehajtási eljárással párhuzamosan saját maga foganatosít.

Mindezen megfontolásokra tekintettel az Európai Unió Bírósága akként válaszolt az előterjesztő litván bíróság kérdéseire, hogy a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló irányelvet úgy kell értelmezni, hogy annak hatálya alá tartozik az adósságbeszedéssel foglalkozó magántársaság és a valamely fogyasztási hitel olyan nem teljesítő adósa közötti jogviszony, akinek tartozását e társaság javára engedményezték. Az ilyen társaság által a követelésének beszedése érdekében alkalmazott gyakorlatok az ezen irányelv 2. cikkének c) pontja szerinti „termék” fogalmába tartoznak. E tekintetben nem bír jelentőséggel az a körülmény, hogy a tartozás fennállását bírósági határozat is megerősítette, és e határozatot végrehajtás céljából bírósági végrehajtónak adták át.

A Bíróság ítélete itt olvasható.

Dr. Fülöp Botond

2017. augusztus 6.