C-630/23. számú ügy (2025. április 30.) – a devizaalapú kölcsön- és lízingszerződések tisztességtelen általános szerződési feltételek alkalmazása miatti teljes érvénytelenségének jogkövetkezményei

Ha a devizában nyilvántartott kölcsön-, vagy lízingszerződés teljes egészében érvénytelenné válik amiatt, hogy a fogyasztót nem megfelelően tájékoztatták az árfolyamkockázat jellegéről, akkor a bíróságnak ezen érvénytelenség jogkövetkezményeként a szerződéskötést megelőző jogi és ténybeli helyzetet kell helyreállítania. Ebben az esetben a felek között akként kell elszámolni, hogy a fogyasztó számára a szerződés teljesítése címén megfizetett havi törlesztőrészletek és költségek teljes összegét vissza kell téríteni, míg a fogyasztó kizárólag a szerződés teljesítéseként kapott vagyontárgy, illetve kölcsönösszeg visszatérítésére köteles, vagyis még késedelmi kamat sem követelhető tőle.

A 93/13 irányelv (a továbbiakban. „Irányelv’) 6. cikke (1) bekezdésének első tagmondata előírja, hogy a tisztességtelen feltételek nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve. E szabály – az Európai Unió Bíróságának állandó ítélkezési gyakorlata szerint - olyan kógens rendelkezés, amely arra irányul, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúllyal helyettesítse. Ugyanezen rendelkezés második tagmondata pedig úgy rendelkezik, hogy ha a tisztességtelen feltételek mellőzését követően az érintett szerződés e feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket. Az Irányelv 7. cikkének (1) bekezdése pedig megfelelő és hatékony eszközök megteremtésére kötelezi a tagállamokat annak érdekében, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.

Magyarországon a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény (DH2 törvény) 37.§ (1) bekezdése a hatálya alá tartozó szerződések vonatkozásában az érvénytelenség bíróság által alkalmazható lehetséges jogkövetkezményei közül kizárja a szerződéskötést megelőzően fennállott helyzet visszaállítását.

Az alapügy I.r. alperese, mint fogyasztó, gépjárművásárlás céljából svájci frank alapú lízingszerződést kötött az alapügy felperesével. A szerződés értelmében az árfolyamkockázatot teljes egészében a fogyasztó lízingbe vevő köteles viselni. A felperesi lízingbe adó pénzintézet a lízingbe vevő felróható fizetési késedelmei miatt azonnali hatállyal felmondta a lízingszerződést, amivel az e szerződésből eredő, forintban számított teljes tartozás egy összegben esedékessé vált. A felperesi lízingbe adó a követeléséből levonta az árfolyamrés alkalmazásából eredően, tisztességtelenül felszámított összeget, valamint a gépjármű értékesítéséből befolyt vételárat. Ezt követően fennmaradó követelésének érvényesítése érdekében keresetet indított, melyben azt kérte a bíróságtól, hogy abban az esetben, ha az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötés tisztességtelen jellegét, és következésképpen a szerződés érvénytelenségét a bíróság megállapítja, azt a megkötésének időpontjára visszamenőleges hatállyal nyilvánítsa érvényesnek, és a fogyasztót kötelezze 1.637.682 HUF tőke és késedelmi kamata megfizetésére. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy mivel a pénzintézet nem nyújtott megfelelő tájékoztatást a fogyasztó részére az árfolyamkockázattal kapcsolatban, a szerződés az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő kikötés tisztességtelensége okán teljes egészében érvénytelen. A szerződést érvényessé nyilvánította oly módon, hogy a kiróvó pénznemmé a forint válik és az így fennmaradt tartozás megfizetésére kötelezte a fogyasztót. Az elsőfokú bíróság tehát lényegében véve teljes egészében a pénzintézetre hárította az árfolyamkockázatot. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Ítéletében kifejtette, hogy a szerződésben előírt szolgáltatások irreverzibilitása kizárja a szerződéskötést megelőző állapotnak, vagyis annak a helyzetnek a helyreállítását, amelyben a fogyasztó az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötés hiányában lett volna.

A jogerős ítélettel szemben a fogyasztó nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a kérdéseket előterjesztő Kúriához. A jogerős ítélet jogsértő jellegét abban vélte megállapíthatónak, hogy az a szerződés érvénytelenségének orvoslása tekintetében kizárta a szerződéskötést megelőző állapot helyreállítását. A Kúria a kérdéseket előterjesztő végzésében kiemelte, hogy a hatályos magyar jog – miként a magyar bírósági joggyakorlat is - a deviza alapú fogyasztói kölcsön- és lízingszerződések esetén a szerződés (teljes) érvénytelensége orvoslásának módjaként nem teszi lehetővé a szerződéskötést megelőző állapot helyreállítását. Végzésében a Kúria az érvénytelenség jogkövetkezményének oly módon történő levonása mellett érvelt, hogy a szerződésből csupán az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő tisztességtelen kikötés „esik ki”, míg a szerződés többi rendelkezése változatlan tartalommal köti a feleket. A szerződés érvénytelensége jogkövetkezményeinek ekként történő levonása azzal a gyakorlati következménnyel járna, hogy a fogyasztó köteles lenne megfizetni a pénzintézetnek a szerződésben kikötött ügyleti kamatot. A Kúria végzése kitért arra a tényre is, hogy a magyar jogalkotó úgy rendelte el törvényi szabályozással a deviza alapú kölcsön- és lízingszerződések forintosítását, hogy bizonyos mértékű árfolyamkockázat viselését a fogyasztóra hárította.

A Kúria az előtte folyó eljárás felfüggesztésével három kérdést terjesztett előzetes döntéshozatali kérelem formájában az Európai Unió Bírósága elé. Kérdései lényegében véve arra irányultak, hogy összeegyeztethető-e az Irányelv 1. cikkének (2) bekezdésével, a 6. cikkének (1) bekezdésével és a 7. cikkének (1) bekezdésével az a tagállami bírói gyakorlat, mely a  devizaalapú fogyasztói szerződés főszolgáltatásának körébe tartozó, az árfolyamkockázatot korlátozás nélkül a fogyasztóra telepítő szerződési kikötés tisztességtelensége és a szerződés ebből eredő teljes érvénytelensége esetén ezen érvénytelenség jogkövetkezményeit nem a szerződéskötést megelőző állapot helyreállításával, hanem vagy a szerződés érvényessé nyilvánításával orvosolja oly módon, hogy a fogyasztót mentesíti az árfolyamkockázat viselése alól, de a szerződés egyébként változatlan tartalommal köti a feleket, vagy pedig a szerződést az elszámolás érdekében az ítélethozatalig hatályossá nyilvánítja, és a felek között a jogalap nélküli gazdagodás elveinek alkalmazásával számol el. A Kúria által feltett kérdések kitértek emellett arra is, hogy a magyar jog egyrészt törvényi úton rendelkezett a deviza alapú követelések nemzeti fizetőeszközre (forintra) történő átváltásáról, másrészt pedig ugyancsak törvény által kizárja a szóban forgó fogyasztói szerződések vonatkozásában az érvénytelenség jogkövetkezményeinek a szerződéskötést megelőző állapot helyreállítása útján történő levonását. Ez utóbbi okból az in integrum restitutio bíróság általi alkalmazása csak contra legem jogalkalmazással lenne lehetséges.

A Kúria által feltett kérdésekre adott válaszát a luxemburgi taláros testület az alábbiak szerint vezette le.

A fogyasztóvédelemhez fűződő közérdek jellegére és fontosságára, valamint az Irányelv 7. cikkének a huszonnegyedik preambulumbekezdéssel összefüggésben értelmezett (1) bekezdésére tekintettel egy tisztességtelennek minősített szerződési feltételt főszabály szerint úgy kell tekinteni, mint amely nem is létezett, úgyhogy a fogyasztóra nézve nem fejthet ki joghatást. Ennélfogva egy ilyen kikötés tisztességtelen jellege bírósági megállapításának főszabály szerint azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását kell eredményeznie, amelyben a fogyasztó az említett kikötés hiányában lenne, beleértve ebbe az eladó vagy szolgáltató jogalap nélküli – a fogyasztó kárára az említett tisztességtelen feltétel alapján való – gazdagodásának visszatérítését is. Ezen követelmény teljesülését mind a tagállami jognak, mind pedig a tagállami bírósági gyakorlatnak biztosítania kell.

Ezt követően azt vizsgálta meg a Bíróság, hogy a magyar jog azon rendelkezése, melynek értelmében a teljes egészében érvénytelenné vált fogyasztói deviza alapú kölcsön- és lízingszerződések esetén az érvénytelenség lehetséges jogkövetkezményei közül kizárólag a szerződés érvényessé nyilvánításának, valamint a határozathozatalig terjedő időre történő hatályossá nyilvánításának az alkalmazását teszi lehetővé – kizárva a szerződés megkötését megelőző állapot helyreállítását – kielégíti-e az uniós jogból eredő, előzőekben írt követelményeket. A hatályos magyar jog által követett ezen megoldás egyszerre teszi lehetővé azt, hogy az érintett fogyasztók teljes mértékben mentesüljenek az általuk kötött szerződésben szereplő, árfolyamkockázatra vonatkozó tisztességtelen kikötés alól, miközben e szerződés összes többi kikötése hatályban marad, és egyúttal biztosítja az e tisztességtelen kikötés elhagyásához kapcsolódó visszatartó hatást. Az említett megoldás végrehajtását követően ugyanis már nem e fogyasztók, hanem az érintett hitelintézet viseli az említett tisztességtelen feltétel által kiváltott pénzügyi következményeket, míg az említett fogyasztók továbbra is részesülnének az említett szerződésben kikötött, devizához kapcsolódó kedvező kamatláb előnyeiben, anélkül hogy ugyanezen kikötés bármilyen módosítására szükség lenne. Magyarán: a hatályos magyar jogi szabályozás azzal a következménnyel jár, hogy az árfolyamkockázatot a fogyasztóra terhelő kikötés tisztességtelensége miatt teljes egészében érvénytelenné vált fogyasztói kölcsön- és lízingszerződés érvénytelenségének az lesz a gyakorlati következménye, hogy a fogyasztó teljes egészében mentesül az árfolyamkülönbözet megfizetésének kötelezettsége alól, de továbbra is terhelik a szerződéssel kapcsolatos egyéb terhek, így mindenek előtt a szerződés szerinti ügyleti kamat megfizetésének kötelezettsége. Azt a követelményt ennél fogva kielégíti a hatályos magyar szabályozás, hogy biztosítani kell a hitelintézet által a tisztességtelen kikötés alapján jogalap nélkül megszerzett összegek, vagyis az árfolyamkülönbözet fogyasztó részére történő visszatérítését.

Ugyanakkor – az Irányelv 6. cikk (1) bekezdésének második tagmondata értelmében – annak a feltétele, hogy a szerződés a tisztességtelen feltétel(ek) kihagyásával változatlan feltételekkel továbbra is kösse a feleket, az, hogy a szerződés ily módon, vagyis a tisztességtelen feltétel(ek) kihagyásával is teljesíthető maradjon. Azt, hogy ez a feltétel teljesül-e, főszabály szerint a nemzeti jog által előírt szempontokra tekintettel kell megvizsgálni. Az ezen vizsgálat során elvégzendő mérlegelésnek mindazonáltal az uniós jog és a Bíróság gyakorlata korlátokat szab. Az első ilyen figyelembe veendő mérlegelési korlát, hogy az érintett szerződésnek főszabály szerint úgy kell fennmaradnia, hogy kizárólag csak a tisztességtelen kikötések elhagyása jelentsen módosulást, ha a nemzeti jogszabályok értelmében a szerződés fennmaradása jogilag lehetséges, és a nemzeti bíróságok ennélfogva kizárólag arra kötelesek, hogy mellőzzék a tisztességtelen szerződési feltétel alkalmazását annak érdekében, hogy az ne váltson ki kötelező joghatásokat az érintett fogyasztó tekintetében, de nem jogosultak arra, hogy e feltétel tartalmát módosítsák. Annak lehetőségét továbbá, hogy a szóban forgó szerződés a nemzeti jog szabályainak megfelelően a tisztességtelen feltételei nélkül is fennmaradhasson, objektív megközelítésből kell vizsgálni, vagyis a felek egyikének helyzete sem tekinthető a szerződés jövője szabályozásában meghatározó szempontnak.

Ezt követően a Bíróság utalt a C-705/21. számú ítéletben foglalt megállapítására, mely szerint a nemzeti bíróság nem orvosolhatja a szerződésnek az abban szereplő valamely kikötés tisztességtelen jellegéből eredő érvénytelenségét oly módon, hogy e szerződést érvényesnek nyilvánítja, és egyidejűleg módosítja annak pénznemét, mivel a bíróság ilyen beavatkozása végeredményben e kikötés tartalmának megváltoztatását jelentené.  Ebből következően nem állapítható meg, hogy a szóban forgó szerződés az Irányelv 6. cikke (1) bekezdésének második tagmondata értelmében a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető lenne. S bár a Bíróság joggyakorlata értelmében nem ellentétes az Irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével,  ha a nemzeti bíróság a szerződések jogára vonatkozó elvek alkalmazásával a szerződésben szereplő tisztességtelen feltételt úgy semmisíti meg, hogy azt a nemzeti jog valamely diszpozitív vagy az ezen szerződés feleinek megállapodása esetén alkalmazandó rendelkezésével helyettesíti, ez azonban csak akkor lehetséges, ha a fogyasztó különösen káros következményekkel szembeni megóvása érdekében szükséges. Ezen feltétel teljesülése pedig nem állapítható meg, ha a helyettesítés ellentétes lenne a fogyasztó kinyilvánított szándékával. A tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazásának tagállami jogalkotás útján történő megszüntetése pedig csak az Irányelv 6. cikkének (1) bekezdésében foglalt követelmények tiszteletben tartásával lehetséges.

Ezt követően a luxemburgi taláros testület azt vizsgálta, hogy az uniós jog értelmében milyen következményekkel jár, ha egy fogyasztói szerződés a tisztességtelen kikötések kihagyásával nem teljesíthető. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy az Irányelv nem szabályozza kifejezetten a tisztességtelen feltételek elhagyását követő érvénytelenségből eredő következményeket. Ennélfogva a tagállamok feladata meghatározni az ilyen megállapítás következményeit, azzal, hogy az általuk e tekintetben alkalmazott szabályoknak egyrészt összeegyeztethetőknek kell lenniük az uniós joggal, és különösen az Irányelv által követett célokkal, másrészt pedig visszatartó hatást kell gyakorolnia. Ez utóbbi feltétel pedig akkor teljesül, ha a nemzeti jog biztosítja, hogy a fogyasztó részére visszatérítik a a tisztességtelen feltételek alapján tőle jogalap nélkül beszedett összegeket. Ugyanilyen visszatérítési kötelezettséget kell a tagállami jognak előírányozni arra az esetre is, ha a szerződésben foglalt feltételek tisztességtelensége az egész szerződés érvénytelenségét eredményezi. Ebből következően a fogyasztói szerződések tisztességtelen feltételek megléte miatti semmisségének gyakorlati következményeire vonatkozó nemzeti szabályok abban az esetben felelnek meg az uniós jognak, ha e szabályok egyrészt lehetővé teszik a fogyasztó azon jogi és ténybeli helyzetének helyreállítását, amelyben akkor lett volna, ha nem köti meg e szerződést, másrészt nem veszélyeztetik az Irányelv által elérni kívánt visszatartó hatást. Az ilyen jogi és ténybeli állapot helyreállítása érdekében az olyan lízingszerződés esetében, mint amelyről az alapügyben szó van, a fogyasztóknak egyrészt jogosultnak kell lenniük a hitelintézettől legalább az e szerződés teljesítése címén megfizetett havi törlesztőrészletek és költségek visszatérítését, valamint a felszólítástól számított törvényes késedelmi kamatok megfizetését követelni. Ha tehát a fogyasztói kölcsön-, vagy lízingszerződés az árfolyamkockázatra vonatkozó tájékoztatás elégtelensége okán teljes egészében érvénytelenné válik, nem elegendő, ha kizárólag az érintett hitelintézet által az árfolyamkockázatra vonatkozó kikötés alapján kapott összegeket térítik vissza a két fogyasztónak, amint azt a Kúria javasolja, mivel e fogyasztónak a szerződés alapján megfizetett havi törlesztőrészletek és költségek teljes összegének visszatérítése jár. Az uniós taláros testület ítéletében egyértelműen leszögezte: ebben az esetben a fogyasztótól a szerződés alapján részére biztosított vagyontárgy, illetve kölcsönösszegen felül semmi, még késedelmi kamat sem követelhető, mivel ez elősegítené azon visszatartó hatás megszüntetését, amelyet az eladókra vagy szolgáltatókra az e szerződés semmisségének megállapítása gyakorol. 

A Bíróság ítéletében végül kitért arra a kérdésre is, hogy miként kell eljárnia a nemzeti bíróságnak, ha az ítéletben foglalt jogkövetkezmények alkalmazása csak a nemzeti jog contra legem értelmezésével lenne lehetséges. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett az ítélkezési gyakorlatában lefektetett elvre, miszerint ha a Bíróság ítélkezési gyakorlata egyértelmű választ adott az uniós jog értelmezésével kapcsolatos valamely kérdésre, a nemzeti bíróságnak meg kell tennie mindent, ami az uniós jog ezen értelmezésének érvényre juttatásához szükséges, beleértve ebbe a felsőbb bíróságok rájuk nézve kötelező értelmezésének elvetését is. A nemzeti bíróságok nem tekinthetik megalapozottan úgy, hogy csupán azon okból kifolyólag lehetetlen a kérdéses nemzeti rendelkezést az uniós joggal összhangban értelmezni, hogy e rendelkezést korábban állandó jelleggel e joggal összeegyeztethetetlen módon értelmezték. Ennek megfelelően kizárólag magánszemélyek közötti jogvita esetén a valamely irányelv által meghatározott kötelezettségeknek a nemzeti jogba való átültetése érdekében hozott rendelkezések alkalmazása során egy tagállami bíróság a nemzeti jogrend valamennyi szabályát köteles figyelembe venni, és azt a lehetőségekhez képest, az irányelv szövegét és célját figyelembe véve köteles úgy értelmezni, hogy az irányelv céljával összhangban lévő eredményre jusson  A nemzeti jog uniós joggal összhangban álló értelmezésének elve ugyanis a Szerződések rendszeréből következik, amennyiben lehetővé teszi a nemzeti bíróságoknak, hogy az előttük folyamatban lévő ügyek elbírálása során hatáskörüknek megfelelően biztosítsák az uniós jog teljes érvényesülését. Abban az esetben ugyanakkor, ha a nemzeti jog uniós jognak megfelelő értelmezése csupán a nemzeti jog contra legem értelmezése árán lenne lehetséges, lehetőséget kell biztosítani a nemzeti jog uniós joggal való összeegyeztethetetlensége miatt sérelmet szenvedett feleknek, hogy a Francovich és társai ítéletből (C‑6/90 és C‑9/90) eredő ítélkezési gyakorlatra hivatkozzanak annak érdekében, hogy adott esetben kártérítést kapjanak.

Mindezek alapján az Európai Unió Bírósága akként válaszolt a Kúria által feltett kérdésekre, hogy az Irányelv 6. cikkének (1) bekezdését – ezen irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével összefüggésben – úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy a devizában nyilvántartott olyan lízingszerződés, amely az e devizához kapcsolódó árfolyamkockázatot az érintett fogyasztóra hárító kikötés mint tisztességtelen kikötés elhagyása folytán érvénytelenné vált, az első rendelkezés értelmében „a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető”, ha e szerződés olyan nemzeti jogszabály hatálya alá tartozik, amely az ilyen szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményeként azt írja elő, hogy e fogyasztót kizárólag a tisztességtelen kikötés hátrányos hatásai alól kell teljes mértékben mentesíteni, miközben e szerződés többi elemének érvényessége és kötelező jellege fennmarad. Ilyen esetben, mivel az említett szerződés az említett kikötés kihagyásával nem maradhat fenn, az említett rendelkezések azon jogi és ténybeli állapot helyreállítását írják elő, amelyben az említett fogyasztó ugyanezen szerződés hiányában lett volna.

A BÍróság ítéletét itt elolvashatja.

Dr. Fülöp Botond

2025. május 23.

A honlapon található információk csupán tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi vagy egyéb szakmai tanácsnak. A felhasználó ezen információkra alapított döntése, illetve cselekménye ennél fogva kizárólag a felhasználó felelőssége. Amennyiben tanácsra van szüksége konkrét jogi problémájával kapcsolatban, vagy a honlapon közölt információkról szeretne további tájékoztatást kapni, kérem, döntése meghozatala előtt feltétlenül lépjen kapcsolatba velem.