C-396/24. számú ügy (2025. június 19.) – a fogyasztói kölcsönszerződés tisztességtelen általános szerződési feltételek alkalmazása miatti teljes érvénytelenségének jogkövetkezményei

Amennyiben a nemzeti bíróság úgy ítéli meg, hogy a fogyasztói kölcsönszerződés a szerződésekre vonatkozó jog értelmében jogilag nem maradhat fenn a tisztességtelen feltételek elhagyása után, és ha nem létezik diszpozitív nemzeti rendelkezés vagy a szerződő felek egyetértése esetén alkalmazható, az említett feltételek helyettesítésére alkalmas rendelkezés, akkor a nemzeti bíróság a szerződő felek jogai és kölcsönös kötelezettségei között tényleges egyensúly helyreállítása céljából, belső jogának egészére figyelemmel köteles megtenni minden ahhoz szükséges intézkedést, hogy a fogyasztót meg lehessen védeni azon különösen hátrányos következményektől, amelyeket a szóban forgó kölcsönszerződés megszüntetése vonhat maga után, különösen amiatt, hogy a hitelező haladéktalanul követelheti a kölcsön összegét a fogyasztótól.

A 93/13 irányelv (a továbbiakban. „Irányelv’) 6. cikke (1) bekezdésének első tagmondata előírja, hogy a tisztességtelen feltételek nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve. E szabály – az Európai Unió Bíróságának állandó ítélkezési gyakorlata szerint - olyan kógens rendelkezés, amely arra irányul, hogy a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződés által megállapított formális egyensúlyt a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúllyal helyettesítse. Ugyanezen rendelkezés második tagmondata pedig úgy rendelkezik, hogy ha a tisztességtelen feltételek mellőzését követően az érintett szerződés e feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket. Az Irányelv 7. cikkének (1) bekezdése pedig megfelelő és hatékony eszközök megteremtésére kötelezi a tagállamokat annak érdekében, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.

Az alapügyekben részt vevő magánszemélyek fogyasztóként deviza alapú jelzálogkölcsön-szerződéseket kötöttek lengyel pénzintézetekkel. Az egyik ügyben a kérdéseket előterjesztő lengyel bíróság a fogyasztók által benyújtott kereset alapján arra kötelezte a pénzintézetet, hogy fizesse meg előbbiek részére a kereseti követelés összegét, tekintettel arra, hogy a kölcsönszerződés érvénytelen volt. Ezt követően indított a pénzintézet keresetet az adósok ellen a kérdéseket előterjesztő bíróság előtt, amely álláspontja szerint a szerződés semmisségére alapított kifogás keretében felvetett azon vitás kérdések megoldására irányult, amelyeket az adósok által indított eljárás keretében nem lehetett elbírálni. A másik ügyben pedig a fogyasztónak minősülő adósok a deviza alapú jelzálogkölcsön-szerződés tisztességtelen feltételek alkalmazása miatti érvénytelenségének megállapítása és a pénzintézet azon összegben történő marasztalása iránt indítottak keresetet a kérdéseket előterjesztő bíróság előtt, melyet ezen szerződés alapján megfizettek.

A kérdéseket előterjesztő bíróságban – figyelemmel a lengyel felsőbírósági joggyakorlatra is – kétségek merültek fel abban a tekintetben, hogy milyen módon kell teljesíteni a felek által nyújtott szolgáltatások visszatérítését abban az esetben, ha a kölcsönszerződés tisztességtelen feltételek alkalmazása miatt semmisnek bizonyul. Az előterjesztő lengyel bíróság számára a problémát az okozta, hogy a lengyel polgári perjog nagyon szigorú, összetett feltételrendszert tartalmaz a beszámítási kifogás előterjesztésére, aminek az lehet a következménye, hogy a fogyasztónak abban az esetben is egy összegben vissza kell fizetnie a hitelező számára az érvénytelen szerződés alapján folyósított kölcsönösszeget, ha az ő követelése ennek összegét egyébként meghaladja. Emellett a lengyel felsőbírósági gyakorlat is az úgynevezett „két követelés” elméletét követi, melynek értelmében az egymással szemben fennálló követeléseket ténylegesen meg kell fizetni a másik fél részére, vagyis nincs lehetőség a követelések egymással szembeni elszámolására. Az előterjesztő bíróság szerint ez a joggyakorlat ellentétes lehet az Irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével, mivel a kölcsönszerződés semmissége azzal a következménnyel járhat, hogy a fennmaradó hitelösszeg olyan arányban válik azonnal esedékessé, amely meghaladhatja a fogyasztó pénzügyi teljesítőképességét. Ilyen körülmények között az eladó vagy szolgáltató nem lenne visszatartva attól, hogy tisztességtelen feltételeket illesszen a szerződéseibe. Ráadásul, az olyan esetekben, mint amilyenről az alapeljárásban szó van, vagyis amikor egy fogyasztói kölcsönszerződés tisztességtelen feltételek alkalmazása miatt teljes egészében érvénytelennek bizonyul, a lengyel polgári perjog rendelkezései szerint a bíróságnak azonnal végrehajthatóvá kell nyilvánítania az ítéletet, tekintettel arra, hogy a fogyasztók – a kedvezőbb perköltségviselési szabályok alkalmazhatósága érdekében – általában elismerik a hitelező kölcsönösszeg visszafizetésére vonatkozó igényét. Ez a helyzet hátrányos helyzetbe hozza a fogyasztót, aki igen nagy pénzügyi kockázatnak van kitéve, ideértve azt is, hogy elveszíti a végrehajtási eljárás keretében lefoglalt vagyontárgyai feletti rendelkezési jogot, még akkor is, ha már teljes egészében vagy nagyrészt visszafizette a hitelt. Következésképpen e helyzet a fogyasztót visszatarthatja attól, hogy a szerződési feltételek tisztességtelen jellegére hivatkozzon, és az Irányelvből eredő jogait érvényesítse. Mindezen kétségeire tekintettel az előterjesztő lengyel bíróság három kérdést tett fel az Európai Unió Bíróságának az Irányelv 7. cikke (1) bekezdésének értelmezésére vonatkozóan.

Első és második kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kereste a választ, hogy az Irányelv 7. cikkének (1) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti ítélkezési gyakorlat, amely szerint, ha valamely kölcsönszerződést érvénytelenné nyilvánítanak azon az alapon, hogy az tisztességtelennek minősülő feltételt tartalmaz, a hitelező jogosult a fogyasztótól a folyósított kölcsön teljes névértékének visszafizetését követelni, függetlenül a fogyasztó által e szerződés alapján teljesített törlesztés és a fennálló tartozás összegétől.

Az ezen kérdésekre adott válasza megfogalmazásakor az Európai Unió Bírósága abból indult ki, hogy a tisztességtelen feltételek alkalmazása miatti érvénytelenség jogkövetkezményei tekintetében az uniós jog nem ír elő egységes szabályokat a tagállamok számára. Az Irányelv azonban kijelöli a kereteket, melyek között a tagállamok az ezen jogkövetkezményekre vonatkozó rendelkezéseket megalkothatják, illetve a tagállami bíróságok ezeket alkalmazhatják. Konkrétan, a nemzeti jognak, illetve a nemzeti bírói gyakorlatnak biztosítania kell egyrészt a felek közötti egyensúly helyreállítását, melyet a tisztességtelen feltétel fogyasztóval szembeni alkalmazása veszélyeztetett volna, másrészt pedig biztosítani kell azt is, hogy az eladót vagy szolgáltatót visszatartsák attól, hogy az általa a fogyasztóknak kínált szerződésekbe ilyen feltételeket illesszen. Abban az esetben pedig, ha a tisztességtelen feltétel alkalmazása a szerződés teljes érvénytelenségét eredményezi és az érvénytelenség a nemzeti jog valamely diszpozitív rendelkezésének behelyettesítésével sem orvosolható, a nemzeti bíróságnak a belső jog egészére figyelemmel meg kell tennie minden ahhoz szükséges intézkedést, hogy a fogyasztó védelmet élvezzen azon különösen hátrányos következményekkel szemben, amelyeket a szerződés megszüntetése válthat ki. Ezen alapelvekre és követelményekre figyelemmel a Bíróság akként válaszolt az előterjesztő bíróság első két kérdésre, hogy az Irányelv 7. cikkének (1) bekezdésével ellentétes az olyan nemzeti ítélkezési gyakorlat, mely nem teszi lehetővé a fogyasztói kölcsönszerződés tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazása miatti érvénytelenségéből eredő kölcsönös követelések egymással szembeni beszámítását, hanem a szerződő feleket külön-külön kötelezi a szerződés alapján részükre megfizetett összegek másik fél részére történő visszafizetésére.

Harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kért választ a luxemburgi taláros testülettől, hogy az Irányelv 7. cikkének (1) bekezdését akként kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében abban az esetben, ha a fogyasztó elismeri az eladó vagy szolgáltató által érvényesített azon követelést, amely olyan kölcsönszerződés teljesítése keretében folyósított összegek visszatérítésére irányul, amelyet a benne foglalt valamely tisztességtelen feltétel miatt érvénytelenné nyilvánítottak, az eljáró bíróságnak hivatalból azonnal végrehajthatóvá kell nyilvánítania az e követelésnek helyt adó ítéletet, ami pedig kizárja a fogyasztó fizetési kötelezettségének részletekben történő teljesítésének lehetőségét is. Az előterjesztő bíróság kifejtette ezzel kapcsolatban, hogy a fogyasztónak azért áll érdekében elismerni a vele szerződött félnek a szerződés teljes érvénytelenségén alapuló követelését, mert ebben az esetben kisebb összegű perköltség megfizetésére kötelezi őt a bíróság.

Az ezen kérdésre adandó válaszát a legfelsőbb uniós bírói grémium szintén abból az alapelvből vezette le, hogy amennyiben a nemzeti bíróság úgy ítéli meg, hogy az előtte folyamatban lévő jogvita tárgyát képező kölcsönszerződés a szerződésekre vonatkozó jog értelmében jogilag nem maradhat fenn az érintett tisztességtelen feltételek elhagyása után, és ha nem létezik diszpozitív nemzeti rendelkezés vagy a szerződő felek egyetértése esetén alkalmazható, az említett feltételek helyettesítésére alkalmas rendelkezés, akkor a fogyasztó védelmének az Irányelv értelmében biztosítandó magas szintje megköveteli, hogy a nemzeti bíróság a szerződő felek jogai és kölcsönös kötelezettségei között tényleges egyensúly helyreállítása céljából, belső jogának egészére figyelemmel, tegyen meg minden ahhoz szükséges intézkedést, hogy a fogyasztót meg lehessen védeni azon különösen hátrányos következményektől, amelyeket a szóban forgó kölcsönszerződés megszüntetése vonhat maga után, különösen amiatt, hogy a hitelező haladéktalanul követelheti a kölcsön összegét a fogyasztótól. Erre tekintettel – a Bíróság ezen kérdésre adott válasza szerint -  az Irányelv 7. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amelynek értelmében abban az esetben, ha a fogyasztó elismeri az eladó vagy szolgáltató által érvényesített azon követelést, amely olyan kölcsönszerződés teljesítése keretében folyósított összegek visszatérítésére irányul, amelyet a benne foglalt valamely tisztességtelen feltétel miatt érvénytelenné nyilvánítottak, az eljáró bíróságnak hivatalból azonnal végrehajthatóvá kell nyilvánítania az e követelésnek helyt adó ítéletet, amennyiben a belső jog nem teszi lehetővé e bíróság számára, hogy megtegyen minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy megvédje a fogyasztót azoktól a különösen hátrányos következményektől, amelyeket e végrehajthatóvá nyilvánítás vele szemben kiválthat.

A Bíróság ítéletét itt elolvashatja

Dr. Fülöp Botond

2025. augusztus 1.