Az orvos tájékoztatási kötelezettségének megsértésére alapított kártérítési igények

A betegek megfelelő tájékoztatása az önrendelkezési joguk tényleges érvényesülésének alapvető és nélkülözhetetlen feltételét képezi. Az önrendelkezési jog gyakorlása keretében a beteg – a törvény által meghatározott korlátok között¹ - szabadon döntheti el, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, illetve annak során mely beavatkozások elvégzésébe egyezik bele, illetve mely esetekben él a kezelés visszautasításának jogával. A betegeket megillető önrendelkezési jogból adódóan - a törvényben foglalt kivételektől eltekintve - bármely egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele, hogy ahhoz a beteg megtévesztéstől, fenyegetéstől és kényszertől mentes, megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését adja. Azonban nyilvánvalóan csak az alapos, teljes körű és a beteg állapotát figyelembe vevő, egyéniesített tájékoztatást követően kerülhet abba a helyzetbe a beteg, hogy a szükséges ismeretek birtokában részt vegyen a kivizsgálását és kezelését érintő döntésekben és döntsön a javasolt beavatkozások elvégzésébe való beleegyezéséről, illetve azok visszautasításáról. A beavatkozásról, műtétről dönteni ugyanis a beteg, nem pedig az orvos joga!

 

Ily módon a nem megfelelő tájékoztatás az önrendelkezési jogot sérti azáltal, hogy azt mintegy kiüresíti, gyakorlását pusztán illuzórikussá, névlegessé teszi, ezért a beteg a szükséges tájékoztatás hiányában valójában nincs abban a helyzetben, hogy döntsön az elvégzendő beavatkozás vállalásáról. A megfelelő tájékoztatás tehát a beteg önrendelkezési joga tényleges érvényesülésének szükséges és elengedhetetlen feltételének tekinthető. Másként fogalmazva: a nem megfelelő, vagyis nem teljes körű, egyéniesített, illetve érthető tájékoztatás mindenképpen az önrendelkezési jog sérelmét eredményezi. A beteg önrendelkezési jogának sérelme akkor állapítható meg, ha a szükséges tájékoztatás hiányában nem dönthette el, hogy a ténylegesen elvégzett műtéti beavatkozást vállalja-e².

 

Az egészségügyi szolgáltatók szempontjából vizsgálva a kérdést, a fentiekből egyenesen következik, hogy amennyiben a tájékoztatásból adódóan a beteg nem kerül minden ahhoz szükséges lényeges információ birtokába, hogy megalapozottan dönthessen a beavatkozáshoz való hozzájárulás megadásáról, az orvos tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása megállapítandó³. A betegek tájékoztatáshoz való joga a kezelőorvos oldalán kötelezettségként jelenik meg. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztása, illetve nem megfelelő teljesítése pedig a kezelőorvos, illetve az egészségügyi szolgáltató kártérítési vagy kártérítő felelősségét alapozhatja meg. A Legfelsőbb Bíróság a 428/2001. számú elvi bírósági határozatban elvi éllel szögezte le, hogy a kórház kártérítési felelősséggel tartozik, ha a tárgyilagos, részletes, körültekintő és a valóságnak megfelelő tájékoztatást a betegnek nem adják meg. A beavatkozás következményeként kárt szenvedett beteg kárigényét alapíthatja pusztán a tájékoztatási kötelezettség megsértésére is. „Az alperes kártérítési felelőssége tehát orvosainak mulasztásában áll, mert a tájékoztatás elmulasztása folytán a felperes nem volt abban a helyzetben, hogy maga döntse el: a lehetséges kockázat és szövődmény ismeretében is vállalja-e a műtétet, vagy ahhoz a hozzájárulását megtagadja.⁴”

 

A tájékoztatáshoz való jog megsértése tehát önmagában is alapja lehet az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelősségének⁵. Az ítéletekben rendre visszatérő megfogalmazás szerint „A tájékoztatási kötelezettség elmulasztása miatt az alperes kártérítési felelőssége akkor állapítható meg, ha a felperes nem került minden lényeges információ birtokába, amely alapján megalapozottan dönthetett a műtéthez való hozzájárulás megadásáról vagy megtagadásáról.”⁶ Az egészségügyi szolgáltató kártérítési felelőssége szempontjából tehát a ténylegesen megtörtént tájékoztatás tartalmának van jelentősége. Fontos kiemelni, hogy a tájékoztatás milyenségének jogi megítélése nem orvosszakértői feladat, lévén, hogy az nem orvos-szakmai kérdés, ezt a bíróság jogosult megítélni⁷. A tájékoztatási kötelezettség elmulasztásának kárfelelősséget eredményező leglényegesebb hatása tehát abban áll, hogy a beavatkozás szövődményeiért, vagy a tájékoztatás elmulasztásának egyéb következményeiért az egészségügyi szolgáltató abban az esetben is felel, ha a beavatkozást indokolt volt és azt az orvos az elvárható gondossággal végezte el, így magáért, a beavatkozásért felelősség nem terheli. „Kétségtelen, hogy a megfelelő tájékoztatás elmaradása szakmai hiba nélkül is, önmagában megalapozhatja a kártérítési felelősséget.”⁸ Az önrendelkezési jog megsértése tehát önmagában, bármiféle káros következmény nélkül is megalapozza a sérelemdíj iránti igényt.

 

Ha azonban a beavatkozás során olyan szövődmény alakul ki, mely kialakulásának lehetőségéről a beteget a beavatkozást megelőzően nem tájékoztatták, vagy ha a reálisan szóba jöhető alternatív eljárásokról való tájékoztatás maradt el, és a jogszabályi követelményeket ezen okból ki nem elégítő tájékoztatást követően elvégzett beavatkozással okozati összefüggésben a beteg egészségkárosodása következik be, a beavatkozást végző egészségügyi szolgáltatót ezen káros következmény tekintetében kártérítő felelősség terheli⁹. Ebben az esetben az egészségügyi szolgáltató kártérítő felelőssége ugyanis azon a vélelmen alapul, hogy a minden lényeges információra (így a beavatkozás lehetséges szövődményeire is) kiterjedő, teljes körű tájékoztatás esetén a beteg visszautasította volna a szóban forgó beavatkozást, vagy más, lehetséges alternatív kezelést választott volna, a nem megfelelő tájékoztatásból eredően azonban nem volt abban a helyzetben, hogy a kezeléséről megalapozott döntést hozhasson, ezáltal az önrendelkezési joga sérült¹⁰. Ahogy a Legfelsőbb Bíróság egyik ítéletében megfogalmazta: „A műtéti hozzájárulásnál a bíróságnak abból kell kiindulnia, hogy a betegnek ismernie kell mindazokat a körülményeket, amelyekből megállapíthatja, hogy milyen kockázatot vállal a műtéti hozzájárulás megadásával, vagy megtagadásával. A felperesnek a perben azt kellett bizonyítania, hogy az alperes beavatkozását követően kialakult egészségkárosodása a műtétet végző orvos magatartására azért vezethető vissza, mert a műtétet megelőzően nem tájékoztatta arról, hogy más műtéti beavatkozás is lehetséges, amelynek ismeretében nem járult volna hozzá a perbeli módon végzett műtéti beavatkozáshoz és így az egészségkárosodása sem következett volna be.”¹¹

 

Természetesen, mint minden kárfelelősség esetén, a beavatkozásból eredő szövődményre, egészségkárosodásra alapított kárigények is csak abban az esetben lehetnek alaposak, ha a kárfelelősség feltételei fennállnak, melyek között az egyik az okozati összefüggés a kifogásolt magatartás – jelen esetben a nem megfelelő, hiányos tájékoztatás -, valamint a kár, vagyis az elvégzett beavatkozás káros következménye között. A tájékoztatás elmulasztása „nem önmagában, hanem csak akkor alapozza meg az alperes kártérítő felelősségét, ha az elmaradt tájékoztatás miatt következett be a felperes károsodása.”¹² Nyilvánvalóan a tájékoztatási kötelezettség megszegésére esetén is csak azon károk megtérítésére kötelezhető az orvos, illetve az egészségügyi szolgáltató, melyek a tájékoztatási kötelezettség esetleges megsértésével állnak okozati összefüggésben¹³. Ennél fogva a beavatkozás szövődménye miatti, a tájékoztatás hiányán, vagy elégtelenségén alapuló kártérítő felelősség alól az egészségügyi szolgáltató kimentheti magát, ha bizonyítja, hogy a beavatkozás visszautasítása, illetve a szóba jöhető alternatív kezelések is hasonló, vagy súlyosabb eredménnyel jártak volna, tehát a beteg a megfelelő tájékoztatás esetén sem lett volna abban a helyzetben, hogy kisebb kockázattal járó beavatkozás mellett döntsön. „A kezelési alternatívákról való tájékoztatás elmaradása akkor róható a kezelőorvos terhére, ha a felperes esetében a másik beavatkozás kisebb kockázattal járt volna, mert ekkor lett volna a felperes abban a helyzetben, hogy eldönthesse, melyik kezelési módszert célszerű választania a beavatkozás várható terjedelme és annak lehetséges következményei miatt”¹⁴.

 

Az okozati összefüggés vizsgálata tekintetében - valószínűleg az egészségügyi szolgáltatók számára kedvező - változást eredményez az új Ptk. 2014. március 15-én történt hatályba lépése. Az Eü.tv. 244.§ (2) bekezdésének 2014. március 15-től hatályos szövege értelmében az egészségügyi szolgáltatásokkal összefüggésben keletkezett kárigényekre, illetve a személyiségi jogsértések esetén követelhető igényekre a Ptk.-nak a szerződésen kívül okozott kárért való felelősségre, valamint a személyiségi jogok megsértésének szankcióira vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni. (Ezt megelőzően a törvény ezen kárigényekre a szerződésszegéssel okozott károkért való felelősség szabályait rendelte alkalmazni.) A módosításra az új Ptk. hatályba lépése miatt volt szükség, mely – a korábban hatályos kódexszel ellentétben, melynek alkalmazásában nem volt lényegi különbség a kontraktuális és a deliktuális felelősség szabályai között - elválasztja egymástól a szerződésszegéssel és a szerződésen kívül okozott károkra vonatkozó felelősségi szabályokat, jelentősen megszigorítva az előzőt. Az új Ptk. az ún. előreláthatósági szabály behozatalával korlátozza a szerződésen kívül okozott károkért való felelősséget, egészen pontosan határt szab az okozatiság jogilag releváns körének, amikor kimondja, hogy nem állapítható meg az okozati összefüggés azzal a kárral kapcsolatban, amelyet a károkozó nem látott előre és nem is kellett előre látnia. Ez a szabály tehát alkalmazandó lesz az írásunk tárgyát képező kárigények esetén is, s ezáltal egy új kimentési lehetőséget biztosít az egészségügyi szolgáltatóknak, akik a perben megkísérelhetik bizonyítani, hogy a bekövetkezett szövődmény, káros következmény a tudomány jelenlegi állása mellett, figyelembe véve az adott beteg állapotát, egyéni hajlamait is, a legnagyobb gondosság tanúsítása mellett sem volt előre látható. Ezen szakkérdés eldöntése természetesen igazságügyi szakértői kompetenciába tartozik.

 

Miként a fentiekben már utaltam rá, a tájékoztatási kötelezettség megsértése – természetesen a törvényben foglalt kivételes esetektől eltekintve - óhatatlanul az önrendelkezési jog sérelmét valósítja meg, így az ezen személyhez fűződő jog megsértésére alapított igények abban az esetben is alaposak lehetnek, ha a mulasztással más egyéb káros következmény nem hozható okozati összefüggésbe, vagy azért, mert a beavatkozás a beteg számára hátrányos következmény nem származott, vagy pedig azért, mert a kórház eredményesen mentette ki magát annak bizonyításával, hogy beavatkozás visszautasítása, illetve a szóba jöhető alternatív kezelések is hasonló, vagy súlyosabb eredménnyel jártak volna. Ebben az esetben a „kár” az önrendelkezési jog megsértése, ezért a sérelemdíj összegének megállapításakor ezen jogsérelmet kell alapul venni, szemben azokkal az esetekkel, amikor a mulasztás súlyosabb következményekkel, a beteg állapotának romlásával, egészségkárosodással járt, vagy szélsőséges esetben maradandó fogyatékosságot vagy halált eredményezett.

 

A fentiekből viszont – indirekt módon – az is következik, hogy a beteg megfelelő tájékoztatására is kiterjedő, gondos orvosi ellátás mellett kialakult szövődményekért az egészségügyi szolgáltató kártérítő felelőssége nem áll fenn¹⁵. Megfelelő tájékoztatás és elvárható gondosság tanúsítása esetén a műtéti kockázat körébe tartozó egészségkárosodás, valamint szövődmény miatt az orvost nem terheli sem kártérítési, sem pedig kártérítő felelősség. A törvénynek és a joggyakorlatnak megfelelő, teljes körű tájékoztatás megtörténtének bizonyítása tehát a tájékoztatás elmulasztására alapított kárigény alaptalanságát eredményezi. Az Eü.tv.13.§-a szerinti teljes körű és egyéniesített tájékoztatás megtörténtével kapcsolatos, az egészségügyi szolgáltatót terhelő bizonyítási kötelezettség mindenképpen indokolttá és szükségessé teszi a tájékoztatás és a beteg azon alapuló nyilatkozatának hitelt érdemlő dokumentálását. Természetesen a szóbeli, vagy a tartalmilag hiányos beleegyező nyilatkozat esetén is van lehetőség annak bizonyítására, hogy a teljes körű tájékoztatás megtörtént, csak ez egy konkrét jogvita során meglehetősen nehéz, sőt, gyakorlatilag lehetetlen feladat.