Harmadfokú bírósági eljárásban elmondott védőbeszéd (csalás bűntette)
Tisztelt Ítélőtábla!
A másodfokú bíróság ítélete ellen védencem felmentés érdekében jelentett be fellebbezést. A másodfellebbezés és ezzel a harmadfokú bírósági eljárás lefolytatásának lehetőségét a másodfokú bíróságnak az egyik tényállási pont tekintetében meghozott, eljárást megszüntető döntése nyitotta meg. Mivel az elsőfokú bíróság ezen tényállási pont vonatkozásában is megállapította védencem bűnösségét, ezen döntése a Be. 615.§ (2) bekezdésének b) pontja szerinti ellentétes döntésnek minősült.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének büntetéssel és mellékbüntetéssel kapcsolatos rendelkezéseit – a cselekmények minősítésének részbeni megváltoztatása és az eljárás részbeni megszüntetése ellenére - nem változtatta meg, jóllehet a védencemmel szemben kiszabott büntetés enyhítése érdekében az eljárás valamennyi résztvevője – beleértve a vádhatóságot is – fellebbezést jelentett be.
Mivel védencem számára – mint általában minden terhelt számára - nyilvánvalóan a vele szemben kiszabott büntetés az igazán lényeges kérdés és fellebbezésével nyilvánvalóan a joghátrány mérséklését, vagyis büntetésének enyhítését szeretné elérni, fellebbezésére tekintettel mindenek előtt azt a kérdést kell megvizsgálni, hogy a harmadfokú bírósági eljárás szabályai alapján jelen esetben van-e törvényi lehetőség a másodfokú bíróság azon döntésének felülbírálatára, mellyel helyben hagyta az elsőfokú bíróság büntetőjogi szankciókat meghatározó ítéleti rendelkezéseit.
Álláspontom szerint pedig erre a kérdésre igennel kell felelni.
Védencem részbeni felmentés végett bejelentett fellebbezése nyilvánvalón magában foglalja a büntetés enyhítésének szándékát is – mivel fellebbezésének valójában ez az oka és a célja -, ennek folytán fellebbezését úgy kell tekinteni, mint amely a kiszabott büntetés enyhítését is célozza. A fellebbezés tehát egyszerre irányul a felmentés helyett az eljárás megszüntetéséről rendelkező ellentétes döntésre, valamint a büntetőjogi jogkövetkezményeket megállapító döntésre, mint a másodfokú ítélet azon rendelkezéseire, melyeket az elsőfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett. Védencem fellebbezése tehát a Be. 615.§ (3) bekezdésének a) és b) pontja szerint is minősül. Ebben a vonatkozásban utalok a Kúria Bhar.111/2019/8. számú végzésére, mellyel - a Be. 615.§ (3) bekezdésének b) pontja alapján - joghatályosnak találta és érdemben elbírálta az eltérő rendelkezést még csak nem is támadó, kizárólag a büntetés megváltoztatására irányuló fellebbezéseket. A Kúria joggyakorlata értelmében tehát amennyiben az ellentétes döntés a másodfellebbezés lehetőségét megnyitja, joghatályosnak minősül a kizárólag a másodfokú bíróság által alkalmazott büntetőjogi jogkövetkezmények tekintetében benyújtott másodfellebbezés is.
A Be. 618. (1) bekezdése a) pontjának ab) alpontja értelmében a harmadfokú bíróságnak a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését, illetve részét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett, arra való tekintet nélkül felül kell bírálnia, hogy ki milyen okból fellebbezett. Amennyiben tehát a másodfokú bíróság azon döntése, mellyel helyben hagyta az elsőfokú bíróság büntetéssel és mellékbüntetéssel kapcsolatos ítéleti rendelkezéseit, összefüggésben állónak minősíthető az ellentétes döntéssel, vagyis a védencemmel szembeni eljárás részbeni megszüntetésével, a büntetőjogi szankciókkal kapcsolatos rendelkezések felülbírálata jelen eljárásban nem csupán lehetséges, hanem kifejezetten kötelező. Ez az összefüggés pedig véleményem szerint megállapítható, mégpedig a következő okokból kifolyólag.
Mindenek előtt szeretném kiemelni, hogy az a körülmény, hogy a másodokú bíróság büntetéssel és mellékbüntetéssel kapcsolatos döntése nem tér el az elsőfokú bíróság ezen kérdésekben meghozott döntésétől, ezen összefüggés fennállását ab ovo nem zárja ki A másodfokú bíróság ugyanis az elsőfokú bíróság ítéletének az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményeképpen arra az eredményre is juthat, hogy nem változtat az elsőfokú bíróság ítéletének valamely rendelkezésén. Az elsőfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata által eredményezett döntés ugyanis nem szükségszerűen jelent megváltoztató döntést. Az ellentétes döntéssel összefüggő döntés az is, ha a másodfokú bíróság az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálatot követően, de ezen felülbírálat alapján, vagyis annak jogkövetkezményeit mérlegelve a változtatás mellőzéséről dönt. A jogi relevanciával bíró kérdés egyedül az, hogy ez a – megváltoztató vagy helyben hagyó - döntés összefüggésben áll-e az ellentétes döntéssel. Abból tehát, hogy az elsőfokú bíróság – az ügyészségi, a vádlotti és a védői egyirányú fellebbezések ellenére – helyben hagyta az elsőfokú bíróság ítéletének a szankciókkal kapcsolatos rendelkezéseit, nem következik, hogy ez a döntése jelen eljárásban ne lenne felülbírálható, amennyiben a helyben hagyó döntés és a másodfellebbezésre alapot adó ellentétes döntés közötti összefüggés megállapítható.
Szeretném ezzel kapcsolatban kiemelni, hogy a Legfőbb Ügyészségnek a Kúria BH.2019.267. számú határozatával megerősített álláspontja szerint sem köti a Be. 615. §-a a fellebbezés joghatályosságát ahhoz, hogy az ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálat eredményeként meghozott másodfokú ítéleti döntésnek az elsőfokú ítéleti rendelkezéstől szükségképpen el is kell térnie.
Az eldöntendő jogkérdés, vagyis a másodfokú bíróság ítéletének az elsőfokú bíróság által kiszabott szankciók változatlanul hagyásával kapcsolatos döntése és az ellentétes döntés, vagyis az eljárás részbeni megszüntetése közötti összefüggés fennállásának vizsgálata során pedig a következőket kell figyelembe venni. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az eljárás valamennyi résztvevője – beleértve a vádhatóságot is - fellebbezést jelentett be a kiszabott büntetés enyhítése érdekében, vagyis az eljárás valamennyi résztvevője a büntetés enyhítését tartotta volna helyénvalónak. Az a nem túlságosan gyakori eset fordult tehát elő, hogy még a vádhatóság is a vádlott javára nyújtott be fellebbezést. Ezen fellebbezések alapján eljárva a másodfokú bíróság – az ügyészség által bejelentett fellebbezésnek részben helyt adva – az egyik tényállási pont vonatkozásában megszüntette az eljárást, majd pedig – nyilvánvalóan ezen ellentétes döntésnek a büntetésre gyakorolt esetleges következményeinek mérlegelését követően – döntött úgy, hogy – az eljárás valamennyi résztvevőjének álláspontjával szemben és az eljárás részbeni megszüntetése ellenére – nem lát indokot az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés enyhítésére. Azt, hogy a másodokú bíróság ezen döntése az ellentétes döntés jogkövetkezményei mérlegelésének eredményeképpen született meg, bizonyítja az is, hogy bár az ügyészség fellebbezésének mindkét kérdés – vagyis az eljárás részbeni megszüntetése és a büntetés enyhítése – a tárgyát képezte, a másodfokú bíróság az egyik fellebbezési indítványt alaposnak találta, a másikat azonban elvetette. Elképzelhetetlen ugyanis, hogy a másodfokú bíróság az ügyészség fellebbezési indítványait nem egymással összefüggésben vizsgálta és mérlegelte volna. Ilyen körülmények között nem lehet vitás, hogy a másodfokú bíróságnak az a döntése, mellyel az elsőfokú bíróság ítéletének a büntetésről szóló rendelkezését változatlanul hagyta, összefüggésben állt az V. tényállási pont tekintetében meghozott ellentétes döntéssel, vagyis a vádlotti fellebbezés nyomán fennáll az eljárásjogi lehetőség a másodfokú ítélet büntetéssel kapcsolatos rendelkezése felülbírálatára.
A védencemmel szemben kiszabott büntetés pedig enyhítendő, mert az – bár kétségkívül az irányadó büntetési tételkeretben esik – a büntetés kiszabása körében figyelembe veendő körülmények tükrében eltúlzottan szigorúnak minősíthető. Az enyhítő körülmények körében utalok mindenek előtt a másodfokú bíróság által is kiemelt, nagyon jelentős mértékű, egyes tényállási pontok tekintetében az elévülési időt is meghaladó időmúlásra, továbbá arra a másodfokú bíróság által is elismert tényre, hogy védencem a másodfokú eljárás során 1.915.000,- Ft összegű kárt megtérített. Végül ebben a vonatkozásban is kiemelem, hogy a védencemmel szemben kiszabott büntetést még a vádhatóság is eltúlzott mértékűnek találta.
Mindezen indokok alapján kérem a tisztelt ítélőtáblát, hogy a másodfokú bíróság ítéletének a kiszabott büntetéssel és mellékbüntetéssel, valamint az alkalmazott intézkedéssel kapcsolatos rendelkezéseit a Be. 618.§ (1) bekezdés a) pontjában ab) alpontja alapján felülbírálni, és védencem büntetését – a másodfokú bíróság ítéletének Be. 624. § (1) bekezdés szerinti megváltoztatásával – enyhíteni szíveskedjék.
Regisztráljon honlapomra!
Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből", valamint "A követelések határon átnyúló érvényesítésének és behajtásának jogi eszközei az Európai Unióban (kérdések, válaszok). 1. Polgári és kereskedelmi ügyek" című e-bookokat csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat, tájékozódhat az Európai Unió magyar szemmel is fontos ítéleteiről és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.
A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!
Amennyiben deviza alapú kölcsönszerződésével kapcsolatban szeretne konzultálni velem, vegye fel velem a kapcsolatot itt!
Regisztráljon honlapomra!
Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, valamint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat is.

Évi 3.000,- Ft vagy havi 1.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a deviza alapú kölcsönszerződésekkel összefüggő jogi problémákról írt tanulmányaimat, csakúgy, mint a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos ügyeimben született anonimizált bírósági határozatokat, tájékozódhat az Európai Unió magyar szemmel is fontos ítéleteiről és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, így - egyebek mellett - elolvashatja a "Fejezetek a deviza alapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatos jogi kérdések köréből", valamint "A követelések határon átnyúló érvényesítésének és behajtásának jogi eszközei az Európai Unióban (kérdések, válaszok). 1. Polgári és kereskedelmi ügyek" című e-bookokat, tájékozódhat az Európai Unió magyar szemmel is fontos ítéleteiről és nyomon követheti az Európai Unió Bírósága előtt folyamatban lévő magyar vonatkozású ügyeket.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapo

Új regisztráció
Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.
Elérhetőség
Dr. Fülöp BotondPécs, Király u. 15.
Komló, "Tröszt" irodaház
Pécsi út 1.
Tel./Fax: +36.72/281-299
Mobil: +36.70/592-7517
drfulopbotond@gmail.com