Néhány „renitens” gondolat az árfolyamréssel kapcsolatos jogegységi döntésről

A Kúria a 2/2014 jogegységi határozatában kimondta, hogy az árfolyamrés tisztességtelen, egyben megállapította, hogy a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződésekben szereplő vételi és eladási árfolyamok, mint átszámítási árfolyamok helyett a Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyama válik a szerződés részévé a Ptk. 231. § (2) bekezdésében meghatározott diszpozitív törvényi rendelkezésre tekintettel, mindaddig, amíg kógens törvényi rendelkezés nem lépett azok helyébe. A közvélemény - a médiát, a jogászokat és a politikusokat is beleértve - kifejezetten „adóspártinak minősítette” és kedvezően fogadta a Kúria döntését. De vajon tényleg az adósoknak kedvez-e az árfolyamréssel kapcsolatos jogegységi verdikt? Vagy esetleg sokkal inkább újra a bankok örülhetnek az „árfolyamrés-sztori” legújabb fejleményének? Vagy mindkét fél jól járt ezzel a döntéssel? Ahogy az alábbiakból kiolvasható, véleményem szerint a Kúria árfolyamréssel kapcsolatos döntése lényegében véve újra „megmentette” a tisztességtelen szerződési feltételek miatt (részlegesen) érvénytelen fogyasztói kölcsönszerződéseket, s tette ezt az Európai Bíróság ítéletének téves interpretálásával.

Immár végre tehát nem kérdés: az árfolyamrés márpedig tisztességtelen. A fogyasztói szerződésben szereplő tisztességtelen általános szerződési feltétel a magyar jog szerint semmis. Következésképpen az árfolyamrés alkalmazását előirányzó deviza alapú kölcsönszerződés (legalábbis részlegesen) semmis. A deviza alapú kölcsönszerződésekre irányadó korábbi Ptk. 209.§ (2) bekezdése alapján a fogyasztói szerződés részbeni érvénytelenség esetén megdől, ha a szerződés az érvénytelen rész nélkül nem teljesíthető.

Márpedig, a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződés az árfolyamrésre vonatkozó szerződési feltételek hiányában nem teljesíthető. Első megközelítésben tehát az árfolyamrés tisztességtelensége az egész szerződés megdőlését kellene hogy eredményezze.

Ezen a ponton szólt közbe először a Kúria, amikor kimondta, és a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződések esetén – számomra máig érthetetlen okból – fokozottan alkalmazni rendelte azt az elvet, hogy érvénytelenség esetén a bíróságnak elsősorban az érvénytelenség kiküszöbölésére kell törekednie. Igen ám, de adódott egy „kis” probléma: a Kúria által a jogalkalmazás „vezérlő csillagává” tett elv nem harmonizált az Európai Unió Bíróságának következetes joggyakorlatával. A luxemburgi testület álláspontja szerint ugyanis nem lehetséges a tisztességtelen fogyasztói szerződések bíróság általi „megmentése”, mivel ezáltal az uniós fogyasztóvédelmi jog visszatartó ereje és tényleges érvényesülése kerülne veszélybe. Érdemes ide idézni az Európai Bíróság ezzel kapcsolatos, kiforrott és megalapozottnak tűnő álláspontját:

"Az említett 6. cikk (1) bekezdésének a szövegéből következik tehát, hogy a nemzeti bíróságok csak arra kötelesek, hogy a tisztességtelen feltétel alkalmazásától eltekintsenek annak érdekében, hogy az ne váltson ki kötelező joghatásokat a fogyasztó vonatkozásában, de nem jogosultak arra, hogy a feltétel tartalmát módosítsák. A szerződésnek ugyanis főszabály szerint úgy kell fennmaradnia, hogy csak a tisztességtelen feltételek elhagyása jelentsen módosulást, ha a belső jogszabályok értelmében a szerződés jogilag ilyen módon fennmaradhat..ha a nemzeti bíróság jogosult lenne arra, hogy az ilyen szerződésekben foglalt tisztességtelen feltételek tartalmát módosítsa, e lehetőség sérthetné a 93/13 irányelv 7. cikke által elérni kívánt hosszú távú célt. E lehetőség ugyanis hozzájárulna annak a visszatartó erőnek a megszüntetéséhez, amely az eladók vagy szolgáltatók tekintetében jelentkezik az ilyen tisztességtelen feltételeknek a fogyasztók vonatkozásában való puszta és egyszerű alkalmazhatatlansága következtében (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Pohotovost’-ügyben hozott végzés 41. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot), mivel az eladók vagy szolgáltatók továbbra is alkalmazni próbálnák az említett feltételeket annak tudatában, hogy még ha azok érvénytelenségét meg is állapítanák, a szerződést a nemzeti bíróság a szükséges mértékben továbbra is kiegészíthetné oly módon, hogy az említett eladók vagy szolgáltatók érdekei biztosítottak legyenek...Emiatt e lehetőség, amennyiben a nemzeti bíróság rendelkezésére állna, nem tudna önmagában a fogyasztók számára olyan hatékony védelmet biztosítani, mint amelyet a tisztességtelen feltételek alkalmazhatatlansága eredményez...A fentiekre tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, ... amely a nemzeti bíróság számára lehetővé teszi, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződésben foglalt feltétel tisztességtelen jellegének a megállapítása esetén az említett szerződést e feltétel tartalmának a módosítása útján kiegészítse.” (Lsd. a Bíróságnak a C-618/10 sz. ügyben 2012. június 14-én meghozott ítéletét.)

A Kúria tehát – észlelve az Unió Bíróságának joggyakorlata és a saját jogértelmezése közötti különbséget - az ún. Kásler-ügyben az Európai Bírósághoz fordult azon kérdés megválaszolása végett, hogy „Az irányelv 6. cikkének (1) bekezdését és a [Banco Español de Crédito ítélet, EU:C:2012:349] 73. pontját úgy kell e értelmezni, hogy a fogyasztói kölcsönszerződésben alkalmazott általános szerződési feltétel tisztességtelen rendelkezésének érvénytelenségét a tagállami bíróság az adott szerződési feltétel módosításával, kiegészítésével a fogyasztó javára akkor sem szüntetheti meg, ha egyébként a rendelkezés elhagyása esetén a megmaradt szerződési rendelkezések alapján a szerződés nem teljesíthető? E körben van e jelentősége annak, hogy a nemzeti jog tartalmaz e olyan diszpozitív szabályt, amely az érvénytelen rendelkezés hiányában az adott jogkérdést szabályozza?”