Bejelentővédelmi ügyvéd

2014. január 01-én hatályba lépett a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről szóló 2013. évi CLXV. törvény, melynek 4. fejezete tartalmazza a munkahelyen létrehozható visszaélés-bejelentési rendszerrel, vagyis az ún. whistblowing-rendszerrel kapcsolatos szabályokat. Az ilyen rendszert létrehozó és működtető foglalkoztatóknál dolgozó munkavállalók szabályozott és az eddiginél jóval biztonságosabb keretek között jelenthetik be az általuk jogellenesnek vélt, vagy a munkáltatónál érvényben lévő magatartási szabályokat sértő cselekményeket. Az új szabályozás nem csak azokat a társaságokat érinti, amelyek 2014-ben kívánják kialakítani és bevezetni visszaélésekre vonatkozó bejelentési rendszerüket, hanem azokra is vonatkozik, amelyek már működtetnek ilyen rendszert

Kiemelendő, hogy a bejelentők legteljesebb védelmét a bejelentéseknek a munkáltatótól független bejelentővédelmi ügyvéd által történő kezelése képes biztosítani. A bejelentővédelmi ügyvéd munkáltatóval szembeni függetlenségét biztosítja a törvény azon rendelkezése, mely szerint ezen tevékenység folytatására nem köthető szerződés olyan ügyvéddel, aki az adott munkáltatóval más megbízási jogviszonyban, munkaviszonyban, munkavégzési kötelezettséggel járó más jogviszonyban áll, vagy amellyel a megbízási szerződés megkötését megelőző öt évben ilyen jogviszonyban állt. Vagyis: a cég ügyvédje nem lehet egyszersmind bejelentővédelmi ügyvéd is az adott cég vonatkozásában. A bejelentések bejelentővédelmi ügyvéd által történő kezelése azáltal képes a lehető legnagyobb védelmet biztosítani a bejelentő számára, hogy - szigorú titoktartási kötelezettségéből adódóan - nem hozhatja a munkáltató tudomására a bejelentő adatait, mivel a bejelentéseket anoním módon továbbíthatja csupán a munkáltató felé.
 
Ide kattintva részletes tájékoztatást olvashat a munkahelyi visszaélés-bejelentési rendszerre vonatkozó új szabályozással kapcsolatban
 
Jogi problémája van? Lépjen velem kapcsolatba itt!

Regisztráljon honlapomra! Évi 3.000,- Ft használati díj megfizetése ellenében - a Felhasználási Feltételekben foglaltak szerint - egy éven át korlátlan hozzáférést kap a honlap díjköteles tartalmi elemeihez is, melyek jelenleg az alábbiak:

Ezen túl, a regisztrált felhasználókat e-mailben tájékoztatom, valahányszor új tartalom kerül a honlapra.

A regisztráció édekében töltse ki az alábbi regisztrációs űrlapot!

Új regisztráció

Ezt a honlapot dr. Fülöp Botond, a Pécsi Ügyvédi Kamarában bejegyzett ügyvéd tartja fenn az ügyvédekre vonatkozó jogszabályok és belső szabályzatok szerint, melyek az ügyféljogokra vonatkozó tájékoztatással együtt a https://www.magyarugyvedikamara.hu honlapon találhatók.