"Arról is lehet vitatkozni, köteles-e a szónok mindig ingyen fellépni. Ostobaság volna ezt a kérdést első hallásra eldönteni. Mert ki ne tudná, hogy az a legtiszteségesebb, és az illik leginkább a szabad tudományokhoz és ahhoz a szemlélethez, amelyet megkövetelünk, hogy ne bocsássuk áruba tevékenységünket, és ezzel ne alacsonyítsuk le e jótétemény tekintélyét. Hiszen a legtöbb dolog éppen azért tűnik hitványnak, mert megvásárolható. Ezt, mint mondani szokás, a vak is látja, és senki, akinek elég az, amije van - mert kevés kell ehhez -, nem szerezhet ebből vagyont a piszkos kapzsiság vádja nélkül. De ha vagyoni helyzete valamivel többet kíván ahhoz, hogy szükségleteit fedezni tudja, a világ összes bölcsei megengedik, hogy díjazást elfogadhasson, hiszen Szókratésznek is adakoztak, hogy fenntarthassa magát, de Zénón, Kleanthész és Khrüszipposz is elfogadtak pénzbeli juttatást tanítványaiktól. Mert elképzelni sem tudok igazságosabb keresetet, mint amit a legtiszteségesebb munkáért azoktól kapnak, akikkel a legjobbat tették, s akik, ha a maguk részéről semmit sem adnának, méltatlanná válnának a védelemre. Ez bizony nemcsak méltányos, hanem szükséges is, mert ez a tevékenység, melynek során minden időnket mások ügyeinek szenteljük, lehetetlenné teszi, hogy másért fizetést kapjunk. De ebben is mértéket kell tartanunk, és nagyon sokat számít, hogy kitől fogadunk el, mennyit és meddig. De kalózok módjára alkudozni és elítélendő üzérkedéssel előre megszabni a kockázatos ügyek árát, ezt bizony még az is kerülje el, aki csa félig-meddig becstelen, már csak azért is, mert a derék embereket és a tisztességes ügyeket védőnek nem kell aggódnia amiatt, hogy védencei hálátlanok lesznek. Ha ez mégis megesik majd, akkor legyen inkább az a másik a hibás. Ne akarjon hát a szónok többet szerezni annál, mint amennyi elég, és még ha szegény is, ne bérnek tekintse azt, hanem a kölcsönös jóindulat jeleként, minthogy tudja, hogy ő mennyivel többet adott. Mert attól, hogy nem szabad áruba bocsátani, még nem veszhet kárba ez a jótétemény. Elvégre is, annak kell inkább hálásnak lennie, aki tartozik."

(Marcus Fabius Quintilianus: Szónoklattan; Adamik Tamás fordítása)